Azt hiszem, oly sok tévhit és ködösítés kering közszájon az etanolról, hogy eljött az idő, elindítsam ezt a blogot.
Míg 2007-ben az etanol megmentőként tetszelgett, mára közellenséggé vált.
Én hiszek benne, és a riogatások ellenére, jelenleg az egyetlen működőképes alternativ hajtási megoldás, amit bárki nagyon kis átalakítás árán, akár holnap alkalmazhat. Ha lesz is itt szó a saját véleményemről, ennek a naplónak elsősorban a technikai megvalósítás a témája.
Én próbáltam a gyári autókat is, de azért nem érdemes a szót fecsérelni. Saját, frissen felújított, 16 éves Saabomat alakítottam át alkoholos üzeművé, és azóta csak így használom.
Mi több, folyamatosan kísérletezem vele, hogy az alkohol előnyös tulajdonságait össze tudjam hangolni a kétezres turbó motorral. Sokan financiális okokból próbálnak nyitni az E85-felé, de én inkább csak kísérletezem. Az autó nincs napi használatban, óvom sártól, esőtől, télen nem viszem az utcára, csak a garázsban áll. Mégis bármikor útra kész, és bárhova el mernék indulni vele. Ha többet fog sütni a nap, használni is többet fogom.
Remélhetőleg minden átalakítástól, jó és rossz tapasztalatról be fogok számolni.
Az autón már sok mindent módosítottam, de a történetiség kedvéért menjünk vissza a kezdetekhez, első körben kezdjük azzal ami nem Saab-specifikus: lehet e-alkoholt tölteni az autónkba?
BANNER
_
Miért is?
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése