Tavaly irtunk a blogban egy BMW motor flexfuel átalakitásáról.
Azóta a motorral kb. 10 000 km-t mentem, ennek legnagyobb részét Budapest és környéki forgalomban. Az elején tévesen igyekezetem spórolni a többlet etanol fogyasztáson, és 20-22-23% dúsítással jártam. Idén tavasszal felemeltem a Bioetun fáljban 25%-ra, és minden rendben van. Alacsonyabb dúsítással hidegen le akart állni, és amíg be nem melegedett, egyenetlenül járt. Ez a plusz 2%-al megszünt.
A decemberi leálláskor azért benzinnel tankoltam tele, és azzal járattam, hogy az üzemanyagrendszerben ne maradjon etanol. Igaz csak februárig állt, de jobb a békesség, a motor fémtankos, és az etanol a sok állás közben jobban hajlamos vizet megkötni a levegőből. Normál használat közben ez nem gond, de nem tudtam, hogy hány hónapot fog állni a bokszer a garázsban.
Az éves, BMW által előírt szervizen felül (olaj és szűrőcserék) februárban lecseréltük az üzemanyagszűrőt is, mert óvatos vagyok. A szűrő állapota amúgy ezt nem indokolta volna, ahogy ezt a szerelőm utólag szóvá is tette:) Az R 1150 GS-en a korábbi BMW-kel szemben ugyanis a tankon belül van a szűrő, és elég macerás cserélni. No, de sebaj, fő hogy biztosra menjünk. A gyertyák is szépek voltak, de a maximalizmus jegyében kapott a gép két újat.
A fogyasztás tavaly vegyes használat mellet benzinből 6-6,5 l/ 100 km, E85-ből 7,5-9 l / 100 km volt. Idén az első tank benzin kimotorozása óta csak E85-el járok, 7-8 literes átlaggal, egy dunántúli túrán például ez 5,8 l lett.
A magasabb dúsítás ezek szerint nem okozott fogyasztásnövekedést, sőt talán a kevesebb szivatózás miatt még gazdaságosabb is a motor.
Ahogy azt tavaly is írtam, az alkohol alacsonyabb égéshője miatt további pozitívum egy levegő-olaj hűtésű motornál, hogy nagy melegben, városban sem melegszik annyira, mint benzinnel.
BANNER
_
Tapasztalatok az etanolos BMW motorral
Szerző:
Égő Ákos
Dátum:
16:14
2009. júl. 23.
Címkék: bioetun, bmw, BMW R1150GS, e85, Export, r:e85_tapasztalatok, r:motorkerékpár
Címkék: bioetun, bmw, BMW R1150GS, e85, Export, r:e85_tapasztalatok, r:motorkerékpár
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)