Az említett weboldal egy igen érdekes történelmi gyűjtemény, 1900. január 1-től gyűjti össze az elsősorban magyar vonatkozású könyvtári dokumentumokat. Általában kevés anyagot találni az 1927. és 1942. között forgalmazott 1:4 benzin alkohol arányú keverékről a Motalkóról. Élő szóban Landthaller Tasziló bácsi mesélt róla, amit annak idején publikáltam (Ahol alkoholt mértek 1936-ban is). A Huszadik század oldal most két eredeti dokumentum szövegével is megörvendeztetett.
Motalko a régi hetes mellett |
Mindkét írás 1929-ből származik, a Motalkó megjelenése utáni kezdeti évekből. Olyan, mintha az E85-ről 2009-ben beszélnénk. A szöveg megdöbbentő, a Motalko márkanevet nyugodtan kicserélhetnénk E85-re, és az írás azonnal aktuális. Minden érdeklődőnek kötelező olvasmány.
Az első:
1929. november - Benzin helyett motalkót!
"Motalkó harctól hangos a magyar közgazdasági élet sajtófrontja.
A motorszesz ellenségei pénzt, összeköttetést, fáradságot nem kimélve igyekeznek a közvéleményt a motalkó ellen hangolni." - szól az első bekezdés. Azt hiszem, ehhez felesleges bármit hozzáfűzni, változás máig nem történt, pedig a megoldást már 82 évvel ezelőtt is világos volt:
"A mi szempontunkból csupán azt jegyezzük meg, hogy nemzetgazdasági szempontból igen fontos olyan üzemanyag univerzális használata, mely tökéletesen pótolja az import-benzint és hatása müszakilag egyenértékü azzal."
A másik cikk a Motalko által okozott műszaki problémára hívja fel a figyelmet.
1929. december - Vigyázat! Motalkó!
Akkoriban a karburátor, azaz a porlasztó szolgáltatta a megfelelő üzemanyag keveréket. Ez a berendezés - ahogy ma is - tökéletesen ellenállt a szesznek. Egy probléma adódott, amikor az amerikaiak - gondolom már akkor is költségcsökkentésből - megpróbálták kiváltani a rézből készült úszót ragasztott parafával. A cikk tanulsága szerint ennek a lakkját oldta az alkohol, és üzemeltetési problémákat okozott. Talán nem véletlen, hogy a parafa úszó nem terjedt el, később műanyagra váltottak.
Mindig furcsa érzés tölt el ha régi műszaki leírásokat olvasok, megragad a kor hangulata és szívesen ott lennék. De úgy néz ki, a Motalko híveként nem lenne könnyebb dolgom abban az időben sem.