BANNER

_

Melyik E85 átalakítót válasszuk?


Sokszor fordulnak hozzám azzal a kérdéssel, hogy milyen E85 átalakító elektronikát válasszanak. A válasz egyszerű - bár a nemzetközi piacon is szép a felhozatal - tiszta szívemből csak hazai terméket javaslok. Ennek több oka van: elsősorban az, hogy tudomásom szerint minden hazai készülék magyar szakemberek munkája, magyar összeszerelésű. Ha ez valakinek kevés akkor a hazai készülékek mellett szól az, hogy ha elakadunk többnyire mindig lehet kérdezni a gyártótól.
A készülékek gyártóinak hozzáállása minden esetben pozitív, én még sosem hallottam olyanról hogy ha valaki elégedetlen lett volna újonnan vásárolt átalakítójával akkor ne orvosolták volna a problémáját. Olyanról viszont hallottam, hogy egy esetleges hibás készüléket azonnal szó nélkül cseréltek. Sőt egyes gyártók – mint példáúl a BioETUN - a felhasználók tapasztalataira támaszkodva fejlesztik a szoftvert és a hardvert is.

A piacon kapható szinte mindegyik E85 elektronika hibátlanul működik, de mindegyiknek más-más az erőssége. Az E85 átalakítókat összehasonlítani nehéz feladat. Különböző értékű ás műszaki megoldású autókhoz más más elvárások alapján keresik a lehetőségeket. Szerencsére a hazai piacon megtalálhatók a jól működő olcsóbb készülékektől kezdve a profibb – de drágább -  programozható berendezések is. Egy pár százeres autóhoz nyilván senki sem vesz az autó árának 10%-ába kerülő elektronikát, viszont egy műszakilag fejlettebb autóelektronikához semmi esetre sem illesztenék egy butább rendszert. Én mindig azt javaslom hogy az autóba szerelendő elektronikának semmi esetre sem szabad egyszerűbb felépítésűnek lenni mint magának az autó elektronikájának. Ez nem csak az E85 elektronikára igaz hanem minden más utólagos beépítésű termékre a riasztótól kezdve a zenéig.
A motor vezérlése ráadásul kényes téma. Azzal szemben senkinek sem legyen kisebb elvárása mint egy rádióval szemben.


A Becker Európa korának legjobb rádiója volt, ma már vajon ki választaná egy új autóba?


Az elektronikák fizikai összehasonlító tesztjének megoldása gyakorlatilag lehetetlen. Egy időben azonos hőmérsékleti körülmények között azonos autótípusban, azonos futásteljesítménnyel kellene tesztelni őket, ami komoly kihívás. Tudok olyan cégről aki két azonos típusú vadi új autóba kétféle készüléket vásárolt és figyeli, méri a különbségeket. Ha lesz rá mód erről beszámolunk.

Addig is érdemes megnézni az NK benzinkút szép gyűjtését a piacon jelenleg kapható készülékekről.  KATT IDE!



Itt legalább funkcióiban és az árak szerint összehasonlíthatjuk a készülékeket. Ezen adatok birtokában az érdeklődőre van bízva minden döntés.
Javaslom, hogy mindig fontoljuk meg milyen készüléket választunk mert ami elsőre olcsónak tűnik nem biztos hogy hosszútávon is az.

És még egy nagyon fontos dolog. A kapható átalakító elektronikák univerzális berendezések, ki jobban ki kevésbé programozható egy adott autóhoz. A tökéletes működéshez mindegyiket az aktuális típushoz kell igazítani. Ez több lépcsős feladat. Az E85 elektronika nem egy erősítő amit ha beszerelnek nincs vele több törődés. Más üzemanyag, más körülmények között, ez pontos behangolást igényel, akár több alkalommal is.

 





 

A ralisok is E85-öt akarnak


... és most úgy tűnik végre meg is kapták. Volt egy kis össze-vissza beszélés év elején a hazai Autósport szövetség (MNASZ) részéről ami némileg bizonytalanná tette a bioethanol szabályos használatát a nemzeti bajnokság futamain. Nézzük a kronológiát:

2010.01.28-i Intéző Bizottsági ülés határozata:
„E-mailes körszavazás alapján:
1. Az IB a magyar bajnokságok (gokart versenyek kivételével) 2010.évi futamain engedélyezi a bioethanol (minimum 15% benzint tartalmazó) használatát.”
Majd a következő hivatalosnak tekinthető információ ebben a témakörben:
2010.02.17-i Főtitkári Körlevél:
„1. Az Intéző Bizottság hírei
Az Intéző Bizottság a bioethanollal kapcsolatban hozott határozatát rövidesen pontosítani fogja egy rendkívüli IB ülés keretében.”
...és egy nappal később, Február 18-án,
a Rally Sport Bizottság levélben fordul az IB-hez, amelyben jelzi, hogy visszavonja Január 28-án adott „egyértelmű igen” hozzájárulását a bioethanol használatához!

Alig egy hónap alatt ellenkező irányba fordult a zászló, pedig a szél ugyanarra fúj: elérhető, olcsó üzemanyagot engedélyezni minden versenyzőnek. Többféle magyarázat hangzott el a Szövetség részéről a miértre. Volt olyan álláspont, hogy mivel az ethanol láng nélkül ég, az így előálló veszélyhelyzet speciális védekezést igényel, amire nincsenek felkészülve. Ez részben igaz csak, mert van benne benzin is, ami igenis látszik mikor ég. Azt is mondta az RSB, hogy az E85 nem ellenőrizhető összetételű, így nem biztosítható, hogy mindenki ugyanazzal az összetételű üzemanyaggal versenyezzen. Ez sem igaz, mérhető, és nem drágább az ellenőrzés költsége, mint a benziné. A 85%-os alkoholtartalom pedig egyszerű fajsúlyméréssel megoldható. Továbbá az is szóba került, hogy az FIA nem engedélyezi az E85 üzemanyag használatát, és az MNASZ mint FIA tag nem tehet mást mint hűen követi az előírásokat. Ez rendben van, de ez eddig miért nem volt fontos, és más témában miért nem fontos most sem az FIA-t követni?


Az E85 Motorsport évek óta E85-tel nyomja
 
Egy kis számtan:
Az ORB mezőnyének jelentős része 1500 Ft/liter áron vásárolja a versenybenzint. Az E85 Bioethanol ára, átlagosan 230 Ft/liter és hatásfoka eléri a versenybenzinek hatásfokát.
- Egy N4-es Mitsubishi, egy hazai futamon, és az ahhoz kapcsolódó teszteken elhasznál kb. 300 liter versenybenzint, ez 450,000.-Ft, ami éves szinten – hét versenyt feltételezve – 3,150,000.- Ft.
- Ugyanez 400 liter E85-el számolva, és figyelembe véve a kb. 30%-os fogyasztásnövekedést 92,000.-Ft/verseny, azaz 644,000.-Ft/év.
- A megtakarítás jelentős, egy versenyzőre vetítve, éves szinten 2.506.000-Ft!

A versenyzők körlevélben tiltakoztak a Szövetségnél az álláspont megváltoztatásáért. Vagy az összefogás volt sikeres, vagy csak felébredtek a döntéshozók, és kicsit változtattak a határozaton. Az új megoldás az lett, hogy a rally szakág A és az N csoportjában, melyek megfelelnek az FIA szabályoknak, így nemzetközi futam esetén várható külföldi (FIA jogkövető országból érkező) versenyző, szóval ebben a két csoportban nem engedélyezett az E85 használat. A többi, nem FIA kompatibilis kategóriában, amik igazából olyan „házi bajnokságnak” számítanak kis hazánkban, ott engedélyezik.

Aztán alig egy héttel a bajnokság szezonnyitó futamának kezdete előtt ismét összeült az Elnökség, és ismét módosított az E85 használatának előírásain. Eddig ez a legutolsó szabályzat, reméljük tovább marad életben mint az idei elődei.


Idén több új csapat is belekostol a szeszbe, például Totalhitel.hu Rally Team

A helyzet tehát az a jelenlegi, hazai autósport életben, hogy a kereskedelmi forgalomban kapható, szabványnak (MSZ CWA 15293) megfelelő E85 üzemanyag használata engedélyezett az ORB és a Rallye2 bajnokság futamain. Mindenkinek!

A többi autósport szakágra is kibővült a lehetőség:
- Autocross/Rallycross és Drag szakágban engedélyezett
- Tereprally és Gokart, továbbá Historic szakágakban nem engedélyezett
- Autósgyorsasági szakág valamennyi kategóriájában engedélyezett az E85 használata.

További idézet az MNASZ Titkársága által kiadott hirdetményből:
„Az ilyen üzemanyagot használó versenyjárműveket az edzések és a verseny során meg kell jelölni. Ennek módját hamarosan külön közleményben tudatjuk. Felhívjuk valamennyi nevező és versenyző figyelmét, hogy FIA nemzetközi sorozatba tartozó, továbbá külföldi versenyeken az FIA, illetve az adott versenykiírások üzemanyagra vonatkozó előírásait kell betartani.”

Nagy levegő… kifúj… hátradől. Minek kellett az egész korábbi cirkusz?

(A szövegben felhasználtuk a versenyzők által készített körlevél szövegeinek egyes részleteit, pl. a gazdaságossági számítás)

Megint egy Lada tiszta szesszel


Van olyan téma amiből sosem elég, ilyen a Lada etanolosítása. Eddig két cikk volt a témában, (E85 + L-jetronic Ladában és Lada E85-ös átalakítása) most íme megint egy részletes leírás Ifj. Láncz János (udo) elmondásában:

 

"Márk barátom 2009 augusztusában alakította át az autóját. Az akkori átalakításban én is nagyban kivettem a részem és azóta tovább tökéletesítettem a Ladában az E-85 használatot. 2009. 06. 25-én tankoltam először E85-öt először 50-50%-ban, így teljesen jól ment vele a gép. Ehhez a művelethez igazából semmit nem változtattam az autón. 1-2 tank (35-39liter) benzin-alkohol keveréket autóztam el. Aztán elkezdett foglalkoztatni a dolog mi lenne ha több alkoholt tennék a benzinhez. Sokáig nem gondolkodtam, a következő tankolásnál kb.70% etanol és 30% 95-ös benzin keveréket töltöttem az üzemanyagtankba. Igy már volt érezhető változás, erőtlenség jelentkezett nehezebben gyorsult, a szivató (kézi működtetésű) pici ráhúzásával kompenzáltam a dolgot így viszonylag zökkenőmentesen eljutottam hazáig. Tudtam, hogy igy már szegény a keverék ezért rángatott a motor, de még nem volt vészes de elviselhető sem. Eljött az ideje hát a VAZ 2107-1107010 jelű karburátor szétszerelésének, és átvizsgálásának.

A karburátor fedél leszerelése után rögtön hozzákezdtem a fúvókák szemrevételezéséhez. Az egyes torok üzemanyag-fúvóka kitekerése után szemrevételeztem milyen értékű volt betekerve. A gyári 112-es, ez stimmelt, ezek szerint gyári volt benne. Etanolhoz viszont ez kevés ezért nagyobb fúvókát kellett választanom. Az interneten fellelhető infó(k)– ból, ami 15%-al több üzemanyagot ír ugyanannyi levegőhöz etanolos üzemnél, a gyári 112-es fúvóka helyett 128-9-es lenne a megfelelő. Én először 125-öst próbáltam. Az ehhez tartozó levegő fúvókát érintetlenül hagytam a gyári 150-en. A második torok üzemanyag fúvókáját kitekertem megnéztem, ebben is a gyári 150-es volt ezt. Ekkor nem bántottam, és az ehhez tartozó levegőfúvókát is hagytam gyári szintén 150-es értéken.
Ezzel meg is volt a karburátor átfúvókázása, összeszereltem.

Következő fázist, az előgyújtás ellenőrzése és beállítása követte. Elsődlegesen leellenőriztem, hogy jelenleg hol van az előgyújtásom, ezt a műveletet egy egyszerű próbalámpával végeztem. A mérés eredményeképpen,10 fok-os előgyújtásom volt,ami benzin üzemhez szerintem optimális, viszont etanolhoz kevés. Ezért ráhúztam 15fokra az előgyújtást,ezzel ezt a fázist is befejeztem. Következett a próba motor beindít és go. Akkor azt mondtam magamban: hogy hú a mindenit ez így már jó lesz, nem rángat gyorsul is na nem jobban de legalább úgy mint benzinnél. Pár teli tank ezzel a beállítással és etanol (70%), benzin (30%) keverékkel autóztam. Nyári hónapok voltak akkor a fogyasztást nem mértem de picit több volt. Aztán ismét nem bírtam magammal és gondoltam mi lenne ha teljesen E85 menne a vasba.

Ismét nem gondolkodtam sokáig, a következő tankolásnál már tiszta E85 folyt az üzemanyag tankba. A hazafele úton nem nagyon vettem észre különösebb változást, 6 km-re lakom az etanol lelőhelyhez. Pár km után azonban  alapjárati problémák lettek, volt hogy leállt a motor, vagy túl alacsony volt az alapjárat. Gondolkodtam mit lehetne tenni, nem feltétlen a karburátor alapjárati rendszerére gondoltam, ezért első sorban a gyújtásrendszerben cseréltem egy 500 forintos dolgot amit úgy hívnak: megszakító kalapács. Ezzel valamelyest jobb lett az alapjárat, de nem az igazi, ezért egy autószerelő barátomhoz fordultam segítségért, a karburátor behangolásával kapcsolatban. Sikerült is beállítani úgy, hogy volt rendes alapjárat, fordulatot jó vette a motor, nem torpant stb.
 
Elkezdtem fogyasztást mérni,12-13 liter volt (nyári időszak) a 8,5 literes benzinhez képest. Egy darabig így használtam, miközben üzemanyagszűrőt cseréltem. Ahogyan bejött a tél visszaálltam a benzin üzemre. A megemelkedett benzin ár miatt az idei év januárjától viszont újra elkezdtem a tesztelést.

Nem voltam vele nagyon elragadtatva amikor abbahagytam nem volt az igazi még akkor,úgy voltam vele elautózható, de kicsit macerásabb, nem mindenhol kapható stb. De most ismét etanollal megy a gép,viszont újabb változtatásokat vezettem be. Ismét a karburátorral kezdtem,az első torok üzemanyag fúvókát itt már 130-ra cseréltem, az ehhez tartozó levegő fúvókát most sem bántottam az maradt 150-es (gyári). A második toroknál az üzemanyag fúvókát a gyári 150-ről cseréltem 162-re, az ehhez tartozó levegő fúvókát szintén hagytam a gyári 150-es értéken. Karburátor ezzel készen is volt.
Az előgyújtást 15 fokra tettem ismét. Jött a próba 100% E85-el. Elsőre elég jónak tűnt, picit talán erőtlennek véltem a benzinüzem után lomhábbnak, de még elautózható volt. Reggeli hidegindítás az nehézkes volt 5-6-ik hosszú indítózás után indult be a -10 fokban. Fogyasztása viszont eléggé megszaladt,15-16 liter. Ez elbizonytalanított, de nem adtam fel és törtem a fejem mit kéne tenni.

Elkezdtem az előgyújtással variálni, pontosabban húztam rá picit 15 fokról felfelé és próbálgattam, gépet. Azt tapasztaltam hogy jobb lett erőteljesebb fordulatra jobban reagál,ekkor visszajött belém a remény. Még húztam rá előgyújtást és ismét próba, megint picivel jobb. Ezt a műveletet addig csináltam míg megvolt az a pont ahol már nem volt változás. Azt hogy pontosan hova állítottam az előgyújtást nem tudom mert jelenleg nem találom a próbalámpám, de kb 18-20 fok körül lehet. A hidegindítás könnyítésére, a szívató rendszer dúsításával kiküszöböltem ami azt jelenti, hogy -10 fokos hidegben másodikra, harmadikra elindul. A fogyasztása 12 liter lett, ezt háromszor mértem le. Alsó fordulatszám tartományban eléggé nyomatékos, aztán ahogy nő a motorfordulat már nem annyira, ezért a jövőben tervezem egy igc60 programozható előgyújtás vezérlő beszerelését, ezzel pontosan beállítható az egyes fordulatszámhoz tartozó gyújtás karakterisztika. A további eredményekről ha megfelelő mennyiségű információm lesz, beszámolok."

Ifj. Láncz János (udo)

E85-találkozó Tökölön a Gyorsulási Futamon



A tavalyi - első E85 találkozó Kecskeméten


Április 10-én, szombaton a tököli repülőéren rendezik az idei Szezonnyitó Futamot és JETSHOW-t. Ehhez a rendezvényhez csatlakozva - a Carstyling E85 klubjának kezdeményezésére -  E85 találkozót szervezünk.
Az eseményre  minden kedves érdeklődőt és már bioetanolt tankoló szimpatizánst szeretettel várunk. A tervek szerint megleshetünk egyedi megoldásokat, valamint a jelenleg kapható átalakítókról is információkat gyűjthetünk.
Vendégünk lesznek beszerelő műhelyek a Magyar Bioetanol Szövetség és reményeink szerint az E85 GreenPower üzemanyag gyártójának képviselői.

Ha jelentkeznél az eseményre vagy a részletekről informálódnál
kérlek kattints ide.

Amennyiben sikerül minimum 20 autóval részt vennünk, úgy a szervezők külön területet biztosítanak részünkre. Amennyiben 40 autóval is részt tudunk venni úgy a személyenkénti belépőből is kedvezményt kapunk.
 
A gyorsulásról bővebben a www.futam.hu –n olvashattok.