BANNER

_

Az alkohol története


Vajon tudjuk e, hogy a tegnap éjszaka elfogyasztott vagy az üzemanyag tankban szilveszterező alkohol honnan eredeztethető?
Az alkohol történetét több forrás is az ókortól kezdi, vegyületként először az iszlám alkimisták állították elő, sőt az alkohol elnevezés az arab al kukul szóból származik, ami finom port jelent, és köze sincs az alkoholhoz. Az alkohol elnevezést Paracelsus majd Lavoisier is átvette és gyakorlatilag így terjedt el a köztudatbam.  96% tisztaságú alkoholt legelőször 1796-ban a Szent Pétervári Akadémia kémia professzora állított elő faszénszűrő segítségével és csupán 153 évvel ezelőtt publikálták az alkohol szerkezeti képletét.

Az alkohol üzemanyag vonatkozását nézve sokszor emlegetett tény, hogy 1908-ban a legendás Ford T-modell is először alkohollal üzemelt. Ráadásul a Ford-T-t követő A-modell univerzális hajtású, FlexFuel jármű volt sőt, akkoriban a Ford háza táján az alkoholt a jövő üzemanyagaként emlegették. A 20-as és a harmincas években nem túl nagy sikerrel, de megindult az amerikai etanol-program. Európában a világháborúk miatt megfogyatkozott készletek helyezték előtérbe az alkoholt. Például 1927 és 1942 között a benzin-alkohol 1:4 arányú keverékét Motalko néven Magyarországon is forgalmazták.
A közel-keleti kőolaj-ellátásizavarok, az 1973-as olajembargó, valamint a korai környezetvédelmi törekvések miatt az Egyesült Államokban az 1970-es években ismét az etanol felé fordult a figyelem. Az amerikai 1978-as energiaadó-törvény 4 cent/gallon adókedvezményt adott annak az üzemanyagnak, mely legalább 10%-ban tartalmaz etanolt. Az adókedvezmény a mai napig megmaradt, bár mértéke változott.

Az alkoholos autózás őshazája Brazília. Már a húszas évek végén, a harmincas évek elején rendszeresen használták a cukornádból előállított alkoholt járművek hajtására. A brazil alkohol külön fejezetet érdemel, nem is szeretnék nagyon belemélyedni. A lényeg az, hogy Brazília a világ második legnagyobb etanolgyártója és exportőre. Brazília és az Egyesült Államok együtt a világ etanol üzemanyag-termelésének 89%-át tették ki 2009-ben.

2005 májusában néhány szervezet (Abengoa Bioenergia − Spanyolország;BioAlcohol Fuel Foundation (BAFF) – Svédország; Compaňía Logística de HÌdrocarburos (CLH) – Spanyolország; Ethanol Union – Franciaország; Ford Motor Company – Egyesült Királyság; Royal Nedalco – Hollandia; Sekab – Svédország.) asztalhoz ült, és egy workshop szerződés formájában létrehozták a CWA 15293 dokumentumot, ami gyakorlatilag Európában az E85 szabvány lett. 2006 szeptemberében Magyarországon a dokumentum felhasználásával rögzíti az MSZ CWA 15293 szabvány a gépjármű-hajtóanyagok között az E85 etanol követelményeit és vizsgálati módszereit. Talán kevesen tudják, hogy 2010 nyarán a Magyar Bioetanol Szövetség kezdeményezésére szabványosították az E20 (20% alkohol tartalmú) üzemanyagot is. Hazánkban jelenleg a szabadegyházi Hungrana Kft. gyárt közlekedés céljára E85 üzemanyagot kukoricából.

Bár 2007-ben több kezdeményezés indult, tudomásom szerint 30 felett volt a kiadott engedélyek száma, mégsem valósult meg újabb alkoholüzem beruházás. Jelenleg egyetlen egy épülő üzemnek, a dunaföldvári etanolgyárnak van reáliása.

Az etil-alkoholnak a történelemben és a kémia dicsőségfalán is ott a helye. Rengeteg élelmiszer-ipari termék, tudományos felfedezés forrása, hatékony gyógyszer, vegyi- és üzemanyag. A világon a legelterjedtebb bódító anyag és a misebor képében vallási szimbólum.

2011-ben az etanolblog.hu oldalon - ahogy eddig is - elsősorban az E85 autózással kapcsolatos érdekességeket, méréseket, tapasztalatokat fogok publikálni. Örömmel fogadok minden észrevételt, és ha valakinek van megosztani való története keressen meg bátran ha érdemes összehozunk belőle egy érdekes anyagot. Nincs fogadalom, de a jövőben talán sikerül egy kicsit jobban közreműködni partnereinkkel, barátainkkal is.
Ennek a törekvésnek az első példája a alkohol történetéről szóló részletesebb cikk mely azon az oldalon jelent meg ahol nem csak az alkohol hanem a zsír is összeköt.
Malackaraj.hu: Új és örök szövetség: az alkohol történelme I/II.

ZUK E85-tel


Baj vagy nem, de nekem tetszik a ZUK. Talán ennek az az oka, hogy gyermekkoromban volt némi kötödésem hozzá. Igazából már nem tudom kié volt a jármű de jó emlékeket hagyott és ez máig semmit sem csillapul egészen addig a percig, míg bele kell üli és el kell indulni vele. Régen mint szép tárgyat szemléltem, ma sem szabad ennél tovább menni. Ez a szó szoros értelmében mondom. Pár napig közlekedtem vele, és bár kiáll a városi forgalom kihívásainak estére úgy leamortizálódtam hogy mozdulni sem bírtam. A motorral igazából nem volt bajom, a három fokozatú váltó is inkább vicc mint probléma viszont az önálló életet élő futómű az veszett.

A vezess.hu céges ZUK-ja volt nálam kölcsön és nem tellett bele egy nap mire elhatároztam, hogy alkoholosra alakítom. Régen tűzoltó állományban volt, az elmúlt huszonöt év alatt alig mozgott, a motor szinte bejáratos. A karbi teljesen egyszerű, neki mertem hát látni az átalakításnak.

Hogy mi lett belőle itt olvasható: Szocialista furgon szeszes benzint iszik

Az új alkoholos Saab 9-5 BioPower


Egy modern nagynyomású injektoros motor vezérlése kicsit másképpen történik mint a hagyományos injektorosoké. A rendszer sokkal összetettebb, mivel nem a szívócsőbe hanem közvetlenül az égéstérbe fecskendezik az üzemanyagot, ráadásul nem is csak egy ütemben hanem több fázisban változó mennyiséget. Működés közben részterheléskor szegényebb a keverék mint teljes terhelésen, ami rendkívül előnyös a motor hatásfokát tekintve viszont a káros anyag kibocsátás szempontjából problémákat vet fel. Többféle módszer van a szennyező anyagok semlegesítésére, minden márka más-más utat választ.

Nincs ez másként a gyárilag E85-ös üzemű járműveknél. Én eddig két megoldást láttam közelről az Audi A4 E85 technológiáját, illetve most a legújabb Saab 9-5-öst. Ami igazán érdekelt, az a motor működése E85-tel. A jármű még nagyon új, szinte alig szivárogtak ki róla technikai adatok, így aztán fékpados mérésre vittük, hogy vizsgáljuk egy kicsit az alkoholos működést. Nem az autó teljesítményére voltunk kíváncsiak, hanem az új, közvetlen befecskendezésű motor működésére. Az autót részterhelésen és teljes terhelésen vizsgáltuk, csatlakoztunk a gyári rendszerre és közben figyeltük a károsanyag-kibocsátásokat.

Az erről szóló cikk az AutoPro oldalon olvasható: Vallattuk az új alkoholos Saab 9-5 BioPowert

Etanolblog nyereményjáték - 2010 - ÉRTÉKELÉS


Bár egy kicsit későn kezdtük az év végi nyereményjátékunkra mégis 80 szavazat érkezett a kérdésekre. A játék időtartama alatt 7 994 oldalletöltés volt.  
Természetesen voltak olyanok akik szinte mindegyik kérdéscsoportra válaszoltak, de voltak olyanok akik csak egy adott ajándékot szerettek volna megkapni. A legértékesebb az e85tuning.hu ajándéka az átalakító elektronika volt erre szavaztak a legtöbben. A legnehezebb kérdések az AVIA ajándékokért voltak, ebben az esetben  sok bizonytalanság volt a válaszokkal kapcsolatban, valaki félre is érthetett valamit mert a hazai E85 kutak számát illetően 2900 feletti számot jelölt meg. Nem lenne rossz ez majdnem a duplája a svéd kúthálózatnak. Az egyik olvasónk olyan részletességgel válaszolt a kérdésekre hogy igazából külön díjat érdemelne. A díjak kiosztásakor figyelembe vettem a válaszok kidolgozottságát, például egy "igen" válasszal szemben egy pontosabb meghatározás súlyozottan számított.  Három esetben sorsoltam, az E85 Tuning rendszámtáblákat, a BioETUN készüléket, illetve a Saab tesztvezetést. A nyerteseket e-mailben értesítem.


AVIA  - www.avia.hu
8 nyertes van és igazából egyik sem száz százalékos, de engedékeny vagyok. Egyetlen egy játékos írta a megjegyzésbe hogy a kannát vagy a pendrive-ot szeretné. Ha megoldható megkapja.

  1. Mikor alapították az AVIA-t és hol?
    A svájci központú AVIA, töltőállomás üzemeltetők szövetségeként jött létre 1927-ben.
  2. Miben különbözik az AVIA a többi multi cégtől?
    az AVIA az egyetlen, független és önálló olajtársaságok által közösen képviselt márka, amely egész Európában jelen van. Hazánkban egyesületként működik, a töltőállomásokat mint tagokat tömöríti magába és úgy végzi érdekképviseletüket. 
  3. Mit jelent az AVIA név, miért ez a neve?
    Az Avia latin eredetû szó; szóösszetételek elõtagjaként az utótagnak a repüléssel való kapcsolatát jelöli. Az avia 1946-os Logoiban látható egy propeller. Manapság inkább a latin VIA - Út szóra asszociálnak.
  4. Miért különleges az AVIA E85 üzemanyaga?
    Mert adalékolt E85.  Az alkohol, mint gépjármű hajtóanyag gyenge pontjaira fokuszáló speciális adalék korróziógátló hatású, valamint tisztán tartja a motor belsejét a lerakódott égéstermékektől. Gátolja a motor alkatrészeinek oxidációját, és javítja az üzemanyag kenőképességét, így a motor és az alkoholnak kitett alkatrészek élettartama nő. 
  5. Hány AVIA kúton lehet E85-öt tankolni?
    56


AGIP - www.agip.hu
Azt hittem ezek fogós kérdések de megdöbbenésemre elég jól kitalálták. Tíz nyertes van.

  1. Mikor alapították az Agip-ot?
    1926. 
  2. Minek a rövidítése az Agip?
    Azienda Generale Italiana Petroli
  3. Mi a jelentése az AGIP hatlábú kutyájának a hivatalos verzió szerint?
    A hat láb egy személygépkocsi négy kerekének és a sofőr két lábának feleltethetők meg. A hatlábú kutyát a modern kentaur egyik fajtájának tekintik, amelyhez mozgást társítanak, egy olyan lendületet, amely a gépkocsi és a sofőr közötti szimbiózison át a lehető leggyorsabbá válik.
  4. Mióta kapható Magyarországon az AGIP hálózatában (saját tulajdonú benzinkútjain) E85 üzemanyag?
    2010. 02. 08.
  5. Az ismertté vált hatlábú kutya első változata valamiben különbözött a végül elfogadott logótól. Mi volt ez a lényeges különbség?
    Azon a vázlaton, melyet Luigi Broggini, az olasz figuratív művészet egyik nagy alakja készített az 1952-es versenyre, a hatlábú kutya előre nézett és a lángnyelv is hasonló irányba tartott. Csak később, miután ezt a változatot túl agresszívnek találták, jött az ötlet, hogy a kutya fejét fordítsák meg. Így öltötte magára a kutya azt a természetellenes, bár kevésbé vad tartást, melyet ma oly jól ismerünk.

POWERTUNING - www.e85bioetanol.hu
8 helyes válasz van,  velük a POWERTUNING csapata veszi fel a kapcsolatot és küldi el a nyereményeket.

  1. Rendelhetőek e injektor csatlakozókkal a PT készülékek?
    Igen, rendelhetõ.
  2. Milyen szolgáltatásai vannak a PT-E85 SPORT készüléknek?
    Teljesen automata benzin-etanol átalakító készülék és tuningdoboz egyben.  A készülék etanol-átalakító része gyári csatlakozós. 1-8 injektoros autókhoz használható, 5 év garanciával. Az etanol dúsítási érték mellett a készülék hidegindító rendszerrel van felszerelve, ami hideg idõben is gyors és egyszerû indítást biztosít. A tuningdoboz érzékeli a vezérlõegység felõl jövõ különbözõ jeleket, majd optimalizálva továbbküldi a befecskendezésnek, így akár 8-10% erõtöbbletet is produkál.
  3. Mely PT-E85 készülékek paramétere állítható számítógéppel?
    A "de luxe usb" sorozat készülékei
  4. Mit jelent a PT készülékek nevében a 8C kód?
    8 cylinder azaz 8 henger
  5. Hol található a forgalmazó üzlete, és mivel foglalkozik még?
    6725 Szeged, Textilgyári út 3. POWERTUNING budapesti üzlet az Aréna Plázában! Traffipaxjelzõk és blokkolók E85 etanol-átalakítók Chip tuningdobozok és fogyasztáscsökkentõk SPRINT BOOSTER gázpedáltuning Multimédiás fejegységek Bluetooth kihangosítók Ülésfûtés és ülésmasszázs Xenonszettek és xenon izzók Egyéb autóextrák, kiegészítõk


E85 POWER - www.e85power.hu
A három renszámtáblt nyolc nyertes között sorsoltam családi légkörben. A nyereményekkel a felajánló keresi meg a következő nyerteseket: Schwarcz Kornél, Wieland Balázs, Babi Endre


  1. Az E85Power milyen módon ismeri fel az éppen aktuális üzemanyag típusát?
    Teljesen automata módon. A gyári motorvezérlõ injektornyitási idejét elemezve, üzem meleg motornál.
  2. Milyen jeladókra kell bekötni az E85Power kitet?
    Lambda szonda, gázpedál, motorhõfok érzékelő
  3. Mikor működik az E85Power kitben a SPORT mód?
    Ha a gázpedál állása átlépi a felhasznál által beállított értéket
  4. Milyen paramétereket lehet látni az E85power PC kezelőprogram "élő adatok" ablakban?
    A lambda be- és kimeneti értékeket, aktuális dúsítás értéket, motorhõfokot, gázpedál állást, injektor kapacitást, üzemanyag típus, fordulatszám, tápfeszültség, injektornyitási érték
  5. Mit jelent az "Elégedettségi Visszavételi Garancia"?
    Ha a vásárló 4 héten belül meggondolja magát akkor a forgalmazó visszavásárolja a terméket;


E85 TUNING - www.e85tuning.hu
27 helyes válasz közül sorsoltam ki a nyertest, azaz Hegedûs Alex-et. Levélben megkeresem, és pontosítom hogy kapja meg az díhat.


  1. Az E85 Tuning Kft. milyen készülékeket gyárt, és mióta foglalkozik motorvezérlő elektronikákkal?
    1999- óta foglalkozik motorvezérlõ elektronikával
  2. A BioETUN elektronika beszerelése után a fő üzemanyag keverékképzési funkciót mi végzi, és miért jó ez?
    Keverékképzési funkciókat a gyári motorvezérlõ végzi. Az autó károsanyag-emissziós paramétereit nem változtatja meg és esetleg az etanol kedvezõbb tulajdonságai miatt javítja.
  3. Alkalmas e a BioETUN készülék az üzemanyag felismerő szenzor adatainak feldolgozására?
    A BioETUN készülék alkalmas a gyári Siemens  E85 üzemanyag felismerõ szenzorok  (pl.: GM part number 12568450 vagy12570260) jeleinek fogadására
  4. Környezetvédelmi szempontból miért tilos a szegény üzemanyag keverék?
    Nitrogén-oxid kibocsájtás miatt
  5. Van e a garancia a BioETUN készülékekre, és milyen?
    Élettartam garancia


SAAB - www.saab.hu
Talán a Saab kérdések nehezebbek voltak a kelleténél, hét nyertes van a fődíj újt 9-5 BioPowert Kovács László viheti el egy hétvégére. A többiek könyvet illetve BioPower tollat kapnak.


  1. Mikor mutatták be a Saab első BioPower autóját?
    2005-ben. 
  2. Mi hajtja a Saab legújabb környezetbarát tanulmányautóját, a Saab BioPower Hybrid Conceptet?
    E100/benzin üzemanyaggal működő 260 LE-s, 2000 cm3-es turbómotor és három villanymotor 
  3. Mikor mutatták be?
    2010. július 20 és 30. között, Londonban. 
  4. Mikor alapították a Saab Magyarországi vezérképviseletét, a Polar Mobilt?
    1992. október 1-én 
  5. Ki a Saab hivatalos gyári tuning partnere, amely BioPower autókhoz is gyárt kiegészítőket?
    Hirsch Performance AG




INSTALLHIFI - www.installhifi.hu
Az install kérdésekre adott válaszsdók közül csupán kettő jót tudok kiemelni. Elsősorban a címmel és a működési idővel voltak gondok. A kettő közül a pontosabb és részletesebb válaszadó vitte el a nyereményt.

  1. Hol van az Installhifi (Installcomp-2001Kkt) székhelye?
    Tatabánya, Borbély S. u. 3.
  2. Milyen kapcsolat van az E85 és az Installhifi között?
    A BIOETUN készülek viszonteladói.
  3. Hány utas a triax hangszóró?
    3 utas.
  4. Van e motoros vonatkozása az Installhifinek?
    Igen, POCKET bike-okat és QUAD motorokat is forgalmaznak.
  5. Hány éves az Installcomp-2001 Kkt?
    9 éves


Köszönöm mindenkinek aki részt vett, de elsősorban az ajándékok felajánlóinak köszönöm a díjakat.
Nagy bánatom, hogy a Hungrana nem csatlakozott a játékhoz. Ígéretet kaptam, de sajnos valahogy nem jött össze. Talán majd jövőre.