Szép dolgozat, tipikus példája az olyan jellegű írásoknak, melyek nem hogy előremutatnának, hanem meglévő folyamatokat hátráltatnak. Először ideges lettem, aztán inkább szomorú. Furcsának találom, hogy természetvédő szervezetek, illetve (ne általánosítsunk) egyes szervezetek aktivistái miért a fosszilis energia szekerét tolják, miért nem foglalkoznak a hazai adottságokkal, és vajon miért nem találok egyetlen megnyilatkozásukban sem reális alternatívát (a Levegő Munkacsoport említi egyedül a környezetkímélő módok, a vasút, a közösségi közlekedés és a kerékpározás ösztönzését).
Az nem kérdés, hogy szükség van felelős civil szervezetekre, akik megfelelő rálátással felhívják a valós veszélyekre a figyelmet, de az nem lenne túl nagy elvárás, hogy ezt szakmai alapon, megalapozottan tegyék, ne csupán jól hangzó rémhírterjesztéssel operáljanak. Bár bevallom, a stratégia valóban hatásos, mert például a "Elautózzuk az élelmet a szegényektől" főcímre azonnal mindenki felkapja a fejét, és kiváló ötlet arra, hogyan lehet a médiafigyelem középpontjába kerülni.
Ma már visszafordíthatatlan folyamat, hogy a fosszilis mellett piaci igény van a bioüzemanyagokra is, és ezt ki kell szolgálni, ha tetszik, ha nem. A fentihez hasonló természetvédelminek nevezett sajtó-megnyilvánulások az előnyös megoldások helyett - mint a hazai mezőgazdaság felvirágoztatása - meglepő módon épp az általuk démonizált esőerdő-írtást támogatják közvetetten.
Hogy is van ez? Zöldek az erdőirtás mellet?
Brazília az elmúlt időszakban többször is nyilatkozta, hogy amennyiben van rá igény, ők szívesen ellátják Európát bioüzemanyaggal. Vagyis, ha valami ésszerűtlen okból az EU nem támogatná az Unión belüli bioüzemanyag előállítást, akkor a kereslet kielégítése a tengerentúlról történhetne. A kereskedelemnek nincs különösebb akadálya, ugyanis Svédországot most is Brazília látja el. Ha valaki azt szeretné, hogy az EU-n belüli bio-alapanyag termelést korlátozzák, akkor ez a csodás döntés, - vagyis Dél-Amerika többlettermelésének ösztönzése - oda vezetne, hogy a tengerentúlon, valóban erdőirtások révén, új területeket kellene befogni a termelésbe. Erre vágynánk a zöldek? Rosszul hangzik.
A hazai lehetőségek áttekintése valahogy mindig hiányzik az elemzésekből, gondolom nem véletlenül, mert kínos helyzetben lennének, ha példát kéne mondani egyetlen egy hektár erdőre, melyet az bioalapanyag termesztés miatt irtottak volna ki, és erősen vakarnák a fejüket, ha a bioetanol miatt kizsákmányolt termőföldet kellene említeni. Viszont több éve parlagon fekvő területeket, összeomlott mezőgazdaságot az ablakon kinézve mutathatok. A nagyanyám legutóbb traktorost bérelt, hogy az évenkénti beszántást megcsinálja a több éve parlagon fekvő földjén, mert felvevő piac hiányában nincs mit termelni. Olyan észak-magyarországi földterületről beszélek, amely a háború előtt és a szocializmusban is mintagazdaság volt. Badarságot beszél, aki a kihasználatlan lehetőségek helyett környezeti károkkal riogat.
A bioüzemanyagok problémájával valóban foglalkozni kell, és megfelelő szakmai fórumok ezzel szerencsére foglalkoznak is. Az Európai Unió már 2009. április 23-án elfogadta a 2009/28/EK irányelvet, mely szerint a bioetanol és biodízel egyértelműen környezetbarát üzemanyag. Ez a dokumentum világosan fogalmaz minden kérdésben, a helyi sajátosságokra, támogatásokra is kitér. Bátran olvassunk bele, javaslom is minden kritikusnak.
Ráadásul a napokban hazánkban elfogadott Bioüzemanyag törvény világosan előírja, hogy csak fenntartható módon előállított alapanyagból lehet bioüzemanyagot előállítani, ami eleve kizárja az esetleges természetes élőhelyek bevonását. Tanácstalanul állok hát a MTSZ sajtóközleményének már az első mondata előtt is, mely így szól: "A bioüzemanyag-felhasználás növelésére vonatkozó európai tervek a következő tíz évben mintegy 69 ezer négyzetkilométer új földterület bevonását teszik szükségessé, emellett tovább súlyosbítják az éghajlatváltozást – derül ki egy ma közzétett tanulmányból."
Miről van szó? Ilyen veszély Magyarországot nem fenyegeti, nem fenyegetheti. Sőt, amit nem győzök hangsúlyozni, Magyarországon egyáltalán nem áll fenn annak a veszélye, hogy például a bioetanol alapanyag termesztés indirekt földhasználat változás révén többlet szén-dioxid kibocsátást eredményezzen. Nálunk pontosan az a probléma, hogy a több évtizede hagyományosan kukoricatermesztésre használt területekről betakarított mennyiséget a termelők nem tudják értékesíteni. Erre optimális megoldás a bioetanol, sőt jelenleg nincs is más lehetőség.
De nézzük a már említett EU 2009/28/EK irányelvet is. Ennek 17. cikke 9 ponton keresztül taglalja a bioüzemanyagokra és a folyékony bio-energiahordozókra vonatkozó fenntarthatósági kritériumokat. A cikkely túl hosszú, hogy itt idézzem, ugyanis rendkívül részletesen kitér arra, miként nem lehet bevonni a termelésbe az MTSZ által említett területeket.
Életünknek és jövőnknek rendkívül sok olyan területe van, amire valóban érdemes lenne fókuszálni a környezet megóvása érdekében. Ezért - mindezek ellenére - bizalmam van minden természetvédő szervezet irányába, mert mindenhol vannak reálisan látó, lelkes aktivisták, viszont egyesek felelőtlen megnyilatkozásainak sajnos ára van.
Elmondom, miért károsak az ilyen tanulmányok.
Ismerve a sajtómunkások munkamenetét nyilvánvaló, hogy örömmel kapnak és publikálnak minden olvasottságot generáló cikket, úgy, hogy fogalmuk sincs, mi van a háttérben, mint ahogy a mostani esetben. Küldi az MTI, rakják is ki azonal. Mi sem jobb példa erre, mint a TotalCar cikke: A bioüzemanyag árt a környezetnek?
A kedvező sajtónyilvánosság - nevezzük nevén a gyereket - a MOL-nak is jól jön, aki félti monopol piaci pozícióját. Világos, hogy az egyre erősödő és már az értékesítési számokban is jól látható hazai bioüzemanyag jelenlét hatására Magyarország legnagyobb fosszilis energia forgalmazója ellenségként tekint erre az ágazatra. A cél a piaci ellenfél megsemmisítése. A fenti tanulmányok kiváló támaszt adnak ezen munkához. Lám-lám, még a természetvédők is ellenzik, éljen az olaj, éljen a pusztítás, éljen a háború. Köszönjük az együttműködést.
Bejegyzések
