Az előgyújtás vezérlő kapcsán szóba került Laci etanolos Almerája. Most megérkeztek a legfrissebb fogyasztási adatok.
Miután áprilisban felkerültek a nyárigumik az Almerára, egy-két nagyobb útra is sor került. Ennek során hazavontattam egy vitorlás kishajót, mintegy 300 km távolságból, Graz mellől. A keményre fújt Michelin Energy gumik és a gyújtásmezőkapcsoló együttesen rendkívül jól szerepelt. 745 km után tankoltam, de még nem volt nullán az üzemanyagszintjelző. Mivel az M7 új szakaszára jutott az utolsó 50 km, ahol egy fia benzinkút sincs, nem kockáztattam meg a hajóval történő leállást -lementem a parti útra és kerestem egy kutat.
Az Almera tankja 60 literes, volt még benne 5-6 liter, amikor megtankoltam. Ezelőtt 745km-rel tankoltam utoljára, így a távot 7.3 literes fogyasztással tettem meg. Ebből 300 km-t utánfutóval, vitorlást vontatva. A sebesség többnyire 80 és 120 között mozgott. Azt hiszem nem túl merész a következtetés: utánfutó nélkül, nem túl sok csomaggal 7 liter alá szorítható az E85 fogyasztás. Hogy mennyivel, arra remélem a következő hetekben választ kapok. A legutóbbi etanoltankolás óta az első negyedtank elhasználása után 235 km-en áll a km számláló -biztató.
Gazdaságosság: 100 km üzemanyagköltsége ezúttal 1569 Ft volt.