Nemrég kaptam a hírt, hogy a HunFlex benzin-etanol segédelektronikán kívül létezik alternatíva is a BioEtun. Illetve fejlesztés alatt állt, ami mára gyakorlatilag kész. Ez egy programozható rendszer, ahol szoftveresen belenyúlhatok az injektorok késleltetési idejébe. Ráadásul a rendszernek van egy hidegindítási programja, vagyis az autó hőgombája szolgáltatja a jelet, és az elektronika ennek megfelelően dolgozik. Ez a rendszer sok hidegindítással küzdő etanolosnak megoldást jelentene.
Ma kaptam tesztelésre egy ilyen cuccot. Mivel apa és anya csatlakozó tartozik az injektor fejekhez, így gyakorlatilag nem kell megbontani a rendszert. A beszerelése jóval leegyszerűsödik. Az én esetemben most külön előny mert a HunFlex mellett tudom használni. Azt kikapcsolom, ezt bekapcsolom. Így akár párhuzamos összehasonlítást is tudok végezni vele.
Az etanolos működés több üzemanyagot, nevezetesen több E85-öt igényel, mint a benzinből. Ezt legegyszerűbben az injektorfejek hosszabb nyitási idejével érhetjük el. A HunFlex egy általános értékkel dolgozik a BioEtun a nyitási értékei szoftverből programozható. PC-re telepíthető szoftver is része a csomagnak. Első ránézésre nekem kicsit bonyolult, de bízom benne, hogy megoldom.
Először egy PC-t kell szereznem, mert Mackel még nem megy a program. De valahogy csak ki tudok csikarni legalább egy linuxos változatot a fejlesztőkből. :)
Addig tesztelem a beállított értékekkel, és kukázok valahonnan egy régi laptopot.
A rendszer egyébként továbbfejleszthető mert lehetőség van további input egységek rákapcsolására. Ami még nagyon jó lenne az hogy ha negatív irányba is lehetne állítani az injektorok nyitását, vagyis nem csak növelni hanem csökkenteni a nyitás idejét. Most szereztem a Saab 2,3-as motorjához való injektorokat. Ha berakom őket, lehet hogy etanollal jobb lesz, de benzinnel előfordul, hogy megfullad. Ha lehetne negatív irányba is programozni, akkor benzinesre negatívra E85-re pozitívra állítanám. Na mindegy, ez talán a jövő.
A BioEtun 8 hengeres változata jelenleg 60 000 Ft körül kapható. Én most először az injektorcserébe vágok bele, majd a BioEtun jön. Beszámolok mindenről. Sőt azt tervezem, hogy összegyűjtöm jelenleg milyen hazai és külföldi E85-elektronikákhoz lehet hozzájutni. Úgy hallottam, van még itthon is egy nagyon olcsó rendszer.
BANNER
Itt a BioEtun programozható E85-átalakító elektronika
Szlovák Skoda, magyar etanol
Jöjjön most egy etanolos tapasztalat Szlovákiából. Ráadásul nem is közönséges autó hanem egy Skoda Rapid közepesen tuningolt Favorit motorral.
Motor:
Felújított/bejáratott Favorit 136, 280/280 vezérmü tengellyel (utcai sprint), kókány 4-1 leömlö, keresztdob, enyhén könnyített lendkerék + éxíjtárcsa, hengerfej síkolva: egészséges kompresszióval. 130-as Skoda Jikov karbi, ami szegény keveréket biztosított, kopogásos égéssel 98-as oktánszám alatt, és a visszavett elögyújtás miatt (a "sport" tengely magasabbat igényelt volna) nem optimális eröleadás.
Etanol elötti állapot:
- hidegben kvázi pöcc/röff szivató nélkül
- normális, elfogadható teljesítmény
- stabil, de alacsony alapjárat
- 3000 fölött a vákuumos kettes torok nyitása után mérhetö dinamika
- alul nyomatéxegény motor
Szlovákiában olyanról hogy E85 vagy BioEtanol csak elvétve hallottak. Egy hónapja néztem utána utoljára, csak autós cikkek említik a Saab/Volvo/Ford trió-val kapcsolatban. Töltöállomás nincs. Én Györtöl 25 km-re lakom, így jött az ötlet, miután több helyütt is felfigyeltem a témára, hogy no, ezt próbáljuk ki.
Az elsö tankolás után (fele - fele arány) dúsítottunk a karburátor állító csavarjaival a keveréken, és megpróbáltuk stabillá tenni a csukladozó alapjáratot. A motor gázadásra torpant, tiltakozott, viszont a kopogásos égésre utaló hajlamossága eltünt. (enyhe kigyorsításokkor néha ciripelt egy picit elötte).
Számítottam rá, hogy nem lesz az igazi.
Kaptam egy Weber tipusú nagypolák (Polski Fiat) karburátort, nem picit torkosabb konfigurációval. Mivel kannában is hoztam magammal E85-t, további "hígítás" következett, majd finomra hangoltuk a rendszert. Párszori próbálkozás után picit emelhettem az elögyújtást (télleg csak picit!), ennek ellenére nem sikerült alapjáratot szerkesztenünk. Sajnos kellö méretü fúvóka hiányában a mai napig nincs alapjáratom, de már régebben megtanultam kifordított jobb lábbal fékezni és adagolni neki az anyagot, úgyhogy oda se neki. Utóbbi idöben azt tapasztalom, hogy a normális, hétköznapi autómba ülve már akkor érzem magam kényelmetlenül, ha nem ilyen mód vezetek.
E85 negatív hatásai:
- kb 10-25 %-al magasabb fogyasztás (az általános "szegény keverékes" 7,5-10 l helyett 8,5-13 l, de ez lábfüggö)
- ha nem hígítom mezei benyával, akkor a hideg/dermedt indítás kvázi aksi kimerülésig tart. Fagyban két sorban kötött akuval is volt, hogy elért a végzet (nálam van rá hely, mert régebben megoldottam). Pedig a szivató müködik, csak ugye a hosszú szívócsonk vonzza a kicsapongó alkohol részecskéket:). Szerencsétlen idöjárásban akartam télen kipróbálni a témát, hát így jártam. De nem adtam fel, megtaláltam a módját, hogy egy akuval 5-8. alkalomra beröffenjen a motor. Jellemzöen egy henger kapja el, az fulákol szerencsétlenül mint egy indulni készülö dízel mozdony, a Skoci segge álló helyzetben riszálja magát, mert 300 fordulaton kínlódva le akar az erömü ugorni a bakokról, de a pár másodpercig tartó ütemes töf-töf-töf után egyszercsak beindul még egy henger, majd nemsokra rá elkezd 2000 fordulaton üvölteni az alapjárat.
- az elsö km picit rángatós, kelletlen, de nem különösen zavaró, egyszerüen türelem kell az idösebb szerkezetnek
- mivel nem mai gyerek már a Skoci, az alkohol szépen kitisztította a tankot, és JAJJ!!!! KIKEZDTE A GUMI CSÖVEKET, MÜANYAGOKAT (poén). Valami lehet benne, mert két hónap alatt két az AC után biggyesztett papir benzin szürö tömödött el olyan mód, hogy szerencsétlen (új, mechanikus) AC nem tudta áttolni rajta a tüzelö anyagot. Az elsö "baleset" miatt mentésre szorultam, a második alkalmával kb 5 perc alatt orvosoltam a hibát. Engem ez a dolog nem zavar, a téma elött úgyis cseréltem a tank összekötö csövet (faros Skoci dupla tankos), és a tank-AC-karburátor benya csövet is, úgyhogy nem félek, hogy kilukadok az ellátó rendszerben.
- egyéb negatívum: volt alkalom, hogy kvázi üres tankkal begurultam a györi kútra + 40 liternyi kannával, és akkor már két napja nem volt E85 a telepen. Nem picit anyáztam a kúton, és csókoltattam a szuper logisztikájukat. Ez engem elég érzékenyen érint, mivel a Rapid számomra nem csak egy autó, hanem hobbym, szabadidöm autója, és ha valami okból kifolyólag megfosztanak töle, akkor eléggé magamba tudok zuhanni. Felesleges magyarázni, akinek van hobby autója, úgyis tudja, akinek meg nincs, annak ez csak egy büdös szakadt öreg Skoda lesz, lúzer soförrel a kormánnyal mögött. (ja megint eltértem a tárgytól)
- gyér kúthálózat
- idehonban azt se tudják, hogy mi fán terem a téma
- rövid hatótáv (tank 38 liter, el lehet képzelni)
Na de jöjjön a magasztalás:
- kopogásmentes üzemmód, hajrá (akinek volt fötengelytörése a magas kompresszió / szegény keverék kombó miatt, elvileg tudja miröl beszélek)
- alul böven több nyomaték, egyenletesebb eröleadás
- egy torokkal simán dinamikus közlekedésmód, imádok 1500-ról "gyorsítani" (1289 ccm, sornégy, 8xOHV)
- a magasabb fogyasztás ellenére is kisebb költséggel járok
- vagizhatok, hogy húúúúúúúúú, alkoholra megy az én autóm, a Tiéd meg neeeeeeeem
- esetleges visszagang / taplógáztól valóban megindul a bódé, tettszik a többletteljesítmény, bár ritkán használom ki (para a kidölö benzinszintjelzö miatt)
- kellemes fözött pálinka szag, föleg szivatóval jellemzö
- d*g*lj*n meg a LOL, mióta megvette a Slovnaftot, idehaza drágább a benya, mint Magyarországon.
- van bennem egy cseppnyi nemzetiségi érzés is, a tengeri végtermékének vásárlásaval meg ugye nem a köolajtermelö mogulok kasszáját pendítem...
Tervek:
- alapjárat akkor is:)
- odahaza bespájzolni tarcsi 50 l E85-t, mert parázok a gyér és megbízhatatlan utántöltés lehetöség miatt.
- árgus szemekkel figyelni, hátha idehaza is mozdul valami ebben az irányban.
Nagyjából ennyi.
Tisztelettel, Szendi Zsolt, alias Dzso bácsi, regisztrált Magyar Skoda klubtag 2003-tól.
skodaklub.racingnet.hu - Sokat köszönhetek nekik:)
Hogy használjuk alkohollal a Swiftet
Megjött az első E85-ös tapasztalat. Molnár Gábor alias Teko azt hiszem kimerítően vázolja a Swift 1 lehetőségeit.
Előzmények
Én egy 1.3-as 1999-es évjáratú Swift boldog tulajdonosa vagyok. Szeretem az autómat, sokat törődök vele, rendszeresen hordom szerelőhöz. Szerelőmmel sokat próbálkoztunk, hogy megtaláljuk a nekem legmegfelelőbb beállításokat. A teljesítmény csekély növelése, a jobb rugalmasság, és a fogyasztás csökkentése, vagyis a nagyobb hatásfok érdekében az alap-előgyújtást a gyári alapjárati 6±1°-ról, kis kísérletezéssel 11°-ra állítottuk. Itt még éppen nem kopog be a motor magasabb fordulaton, terhelve. Sajnos ebben a Swiftben még nincsen kopogásérzékelő szenzor, ami az előgyújtás automata szabályozását tenné lehetővé, amivel a motor mindig a számára még megfelelő legmagasabb előgyújtással üzemelne.
Az üzemanyag nyomásának emelését legegyszerűbben 3 forintból lehet megoldani.
A rendszer egy rugó és egy membrán segítségével szabályoz, mi megpróbáltuk az üzemanyag nyomásának emelését a rugó alá rakott alátét segítségével megoldani. Az alátéttel nagyobb lesz a rugóerő, így a membrán később nyit ki, és nő az üzemanyagnyomás. Tökéletes módszer. Ezzel kb. 0,4-0,5 bar-al nagyobb értéket kaptunk a gyárinál. Az autó jobban ment tőle, de mint 2-3 tankolás után kiderült a fogyasztás is arányosan emelkedett. Így kivettük az alátétet.
Mellesleg szerintem az üzemanyag nyomását a visszafolyó ág gumicsövének a megfelelő mértékű összeszorításával is lehetne növelni. Mondjuk egy vizvezetékes fogó kellő méretre állításával majd a szárának, összedrótozásával. Ha szorítunk rajta nő a nyomás, ha engedünk csökken. Legfeljebb kinyírjuk a benzinpumpát ha nem sikerül. (a szerkesztő)
Ezen kívül még a gyári 0,7-0,8 mm-es gyertyahézagot állítottuk 0,9 mm-re, mivel az enyém még a nagy trafós kivitel, simán elbírta, így a nagyobb szikra miatt elméletileg még tökéletesebb lett az égés. A rendszeres karbantartásokat, kb. 8000 km-enkénti olaj és olajszűrőcserét, a 2 olajcserénkénti gyertyacserét ( csak a gyári előírt NGK BP6ES-t használom, egyszer próbáltam NIPPON-DENSO-t is de hidegen nem volt az igazi, és mintha többet is evett volna vele a kocsi ) nagyon meghálálja az autó, kedvező menetteljesítménnyel, alacsony fogyasztással.
A fojtószelepállás-érzékelőn is állítgatott a szerelőm, ott is meglett a lábamhoz megfelelő beállítás, ami nálam eléggé elvett üzemanyagot jelentett. Még annyi, hogy nyaranta, vagyis amikor a reggeli fagyok elmaradnak, direkt légszűrőt használok, hidegebb időben egy sport légszűrő-betét van benne.
És miután mindent beállítottunk a lábamhoz, egy új üzemanyag forgalmazását kezdték meg.
Felbukkan az alkohol
Egyre többet lehetett hallani arról, hogy benzinkutakon lehet kapni hazánkban is a bioetanolt. Nálunk sajnos csak 2008 januártól volt elérhető kúton, de már Budapesten 2-3 alkalommal mertem tankolni a Suzukiba, általában maximum 10-20 litert egyszerre.
Első ízben nagyon félve tettem bele az új anyagot, nehogy kárt tehetek a motorban, és az üzemanyag rendszerben. Nagyon kevés információ volt még akkor erről az anyagról magyar nyelven az interneten, de angol cikkekben, fórumokon olvasni lehetett róla, hogy külföldön, de főképp Brazíliában igen régóta használatos anyag, akár E85 ( 15% superbenzin 85% bioetanol ), de van ahol E100 ( 100% etanol! ) formájában is. Ezekből a tankolgatásokból tapasztalatokat levonni nem tudtam. Az autó ment vele, probléma nem volt. Aztán feledésbe is merült a dolog.
Majd 2008 év elején, egy helyi szórólapban olvastam, hogy az egyik itteni benzinkúton kapható E85 bioetanol. Elkezdtem utánajárni az interneten, hogy mik az új információk, tapasztalatok róla. Találtam egy fórumot , és egy elég érdekes cikket róla, meg sok apróságot is, de azóta egyre több helyen elkezdtek foglalkozni a dologgal. Ezeket átolvasva következő tankolásomnál kb. fél tanknyit tettem az autóba. Szintén nem vettem észre semmi különleges dolgot, maximum annyit, hogy kicsit jobban megy tőle az autó.
Majd ismét fél tank, és utána megint fél tank bioetanol tankolása következett. Így elértem hogy közel tisztán E85 lett az autó üzemanyagtartályában. Elég hidegek voltak még a hajnalok, sokszor -5°C –okos reggelek is voltak. Ilyenkor az autó nehezebben indult a megszokottnál, ami azt jelentette, hogy körülbelül dupla olyan hosszú indítózás, majd elindult, de csak olyan 1000-es motorfordulatig pörgött, majd leállt. Másodjára rendesen indult, és beállt a körülbelüli 1500-as hideg fordulat. Ezt később egy első indításkori gázfröccsel küszöböltem ki, akkor nem állt le, pörgött ahogy kell.
Hidegen, amíg a hűtővíz mutatója el nem indult felfelé, kicsit dadogósabb volt a motor, nehezebben kapta el a fordulatot ( mint a régi szép időkben a 105-ös Škodámnál, csak annak kb. 20 km kellett mire bemelegedett ☺ ). Kissé idegesített a dolog, majd 10 liter benzin rátankolásával ezek a problémák a hideggel megoldódtak. Azaz háromnegyed E85 és egynegyed 95-ös benzin keverékével a Suzuki teljesen jól reagált az új üzemanyagra, mindenféle kiegészítő elektronika nélkül. Fogyasztása tisztán városi forgalomban olyan 10%-al, vegyesben 5-10%-al nőtt, városon kívül nemigen éreztem különbséget benne, pedig igen dinamikusan közlekedek.
Első kisérletek
Nagyon elkezdett furdalni a kíváncsiság, hogy miképpen tudnám használni E85-öt tisztán. Mivel autóvillamossági szakmám is van ( bár a munkám nem terjed ki erre, és gyakorlatom se igen van, de egy évet régebben dolgoztam szerelőként ) , és érdekel is a technika, így kihívásnak éreztem, hogy a lehető legkevesebb magyar forintból megoldjam magamnak ezt a kérdést. Először a fojtószelepállás-érzékelőn dúsítottuk el a keveréket, amennyire lehetett, de ezzel lényeges változást nem vettem észre, bár a reggelenkénti különböző hőmérsékleti viszonyok miatt nagyon nem is tudtam érzékelni, hogy történt-e apróbb változás.
Közben olvastam, hogy a chip-tuningos autók egész jól reagálnak az etanolra, és még jobban is mennek vele, mint benzinnel.
Egy kis kutatás után megtaláltam, hogy a baj forrását az etanol égéshője körül kell keresnünk. Mivel ez jóval alacsonyabb mint a benziné, ezért is fog valamivel többet fogyasztani az autó vele. Azaz 1 kg benzinhez kb. 14,7 kg levegő szükséges, ez az arány etanolnál: 1 kg etanolhoz 9 kg levegő az optimális, további szóba jöhető, de csak versenysportban használt üzemanyagoknál: metanolnál 1:6 az arány, nitrobenzolnál 1:1, bár ez utóbbi képes nagy oxigén t
artalma miatt a levegő nélküli égésre is.
Ez azt jelenti, ha azt akarjuk hogy E85-el tökéletesen működjön autónk, dúsabb keveréket kell neki adni. Hamar elővettem a Swift gépkönyvet, és a keverékképzés részt elkezdtem olvasgatni. Nekem az autóban egypontos szívótorok befecskendezés, tehát egyetlen, az ECU által vezérelt befecskendező szelep van. Az elektronikus szabályzó rendszer az elektromos vezérlő készüléket ( ECU ), és a különféle szabályzó és érzékelő elemeket tartalmazza. A befecskendezett üzemanyag mennyiségének szabályozása a fúvókaszelep nyitvatartási idejének változtatásával történik. Igazából azt kellett elérnem, hogy ez a fúvóka tovább legyen nyitva, így dúsabb keveréket kapjon a motor, persze a 1:9 arányra nem kell törekednünk, mert az általunk tankolható E85-ben 15% benzin is jelen van, ami valószínű sokat segít a hidegindítási folyamatban, de kenési funkciókat is ellát (mivel az alkohol rosszabb kenési tulajdonságokkal rendelkezik, mint a benzin).
Bár valószínű, hogy az E85 előállítása során tesznek bele kenést elősegítő adalékokat is, mert két Astra G-ről is tudok, ami magyar gyártmányú E85-el való üzemelésre képes elektronikával van ellátva, és teljesen rendben üzemel bioetanollal, apróbb hidegindítási gondokkal küszködve csak, pedig 1 év autóvillamossági pályafutásom alatt megtanultam, hogyha ez a típus silányabb minőségű üzemanyagot kap, akkor könnyen letapadnak a befecskendező szelepei, és nem indul el.
A gépkönyvben számomra nagyon érdekes dolgot találtam. A hűtőfolyadék és a beszívott levegőhőmérséklet érzékelője is villamos ellenállás-hőmérővel történik. Ugye logikusan gondolkodva az autó hidegen dúsabb keveréket kap, hogy minél hamarabb elérje az optimális üzemi hőmérsékletet, ezt a dúsabb keveréket a beszívott levegőhöz több üzemanyag befecskendezésével állítja elő, vagyis a szelep tovább van nyitva. Szerencsére a hőmérséklet érzékelőkben az ellenállás a hőmérséklet emelkedésével csökken. Vagyis kisebb hűtővíz hőmérsékleten nagyobb az ellenállás.
Erre felbuzdulva elrohantam és vettem egy 2kΩ-os állítható ellenállást és a kapcsolási rajzot kibogarászva ( korábbi Swift modelleken, mint az enyém, a ECU kisebbik csatlakozóján a B9-es szürke kábel ) bekötöttem az áramkörbe. Így első utam, meleg motorral, a szerelőmhöz tartott, aki egy Suzuki márkaszervizben dolgozik. Az úton próbálgattam hogy reagál a motor a potenciométer állítgatására. Meglepődtem hogy már kb. közepes állásban mennyivel jobban ment, mint gyári állapotban (300 HUF-os tuning ☺ , benzinnél is simán alkalmazható, de ugye ehhez a teljesítménynöveléshez jelentős többletüzemanyag is társul).
Rátettük a TEC1 nevű diagnosztikai és hibakód olvasót, és figyeltük hogyan változik az érzékelt hűtővíz hőmérséklet az ellenállás változtatásával. Nagyjából 1kΩ-onként 35-40 fokkal ment lejjebb. Szóval üzem meleg motornál a 2kΩ plusz ellenállással 10-15°C körül volt az érték. Ezzel annyira el tudtam dúsítani a motort, hogy az meg is fulladt a sok üzemanyagtól, és leállt.
Már nagyon vártam a másnap reggelt, hogy mit reagál a hidegre. Hajnalban enyhe fagy volt, még a szélvédőre is ráfagyott a pára, beültem az autóba, kb. középállásba állítottam a potit, és indítóztam. Az autó, nem úgy mint benzinnel, de észrevehetően jobban, mint előző nap, pedig hidegebb volt, elindult, nem állt le, szépen felvette a hideg alapjárati fordulatát. Melegítés nélkül azonnal indultam vele, a dadogás is sokkal enyhébben jelentkezett, nagyon hamar elmúlt. Majd ahogy elindult a hűtővíz mutató, a potmétert alapállásba tekertem, melegen nincs semmi probléma az E85 használatával.
Napi használat
Azóta kb. 3000 km-t mentem így vele, tisztán E85-el, és azt kezdem észrevenni, hogy az autó ECU-ja kezdi megtanulni átvágás nélkül is, hogy másik üzemanyagot kap, bár tény, hogy az idő is melegszik. Eddig egyszer vettem észre, hogy a motor kontroll lámpám kigyulladt pár másodpercre, azonnal kivillogtattam a hibát, ami az oxigénérzékelőt (lambda-szonda) jelezte. Igen, ezt több helyen olvastam hogy ritkán előfordulhat, mivel érzékeli hogy dús vagy szegény a keverék. Az eredeti keverékarány benzinnel 1:14,7 és ha ilyen arányban kapja meg az autó az E85-el a keveréket az 1:9 helyett, akkor tényleg szegény keveréket kap, nem csoda hogy jelez a lambda-szonda az ECU-nak. Ettől igazából probléma nem lesz, a lambda-szonda nem fog meghibásodni, a motorban se lesz kár.
A fogyasztásom is kezd beállni, közelít a megszokott benzineshez, de pár %-os többletet el bírok viselni, ha ez az üzemanyag 20-30%-al is olcsóbb. Itt ugye még a kutakon kapható téli E85ről beszéltünk, amiben a nevével ellentmondóan, nem 15% benzin van, hanem 30%, valószínű a jobb hidegindítási képesség szükségessége miatt. Utolsó tankolásomnál is rákérdeztem, nem-e tudni mikor lesz a nyári, ami tényleg 15% benzint tartalmaz, és még olcsóbb is lesz a benzin magas adótartalma miatt, azt a választ kaptam, hogy a következő szállítmány már az lesz. Várom.
További tervek
Van még ötletem, amivel kis költséggel lehetne befecskendezési időt növelni, amit ki is fogok próbálni, és ha sikerül, akkor azért publikálom, ha nem akkor azért, hogy más már ne próbálja ki, mert felesleges. És a ECU becsapása nélkül is megpróbálom az emelt üzemanyagnyomással való közlekedést is, mivel az is dúsította a keveréket, csak itt nem a befecskendezési idő nőtt, hanem a nyomás miatt a hengerekbe jutó üzemanyag mennyisége lett több, és lehet, hogy ez elegendő a gondok nélküli etanolos autózáshoz.
Még arra is gondoltam, hogy az előgyújtás üzemanyag oktánszámfüggő, az E85-é 105, így még megpróbálom feljebb állítani a kopogás határra, mert az még 95-ös benzinnel lett beállítva. Gyertyákat is kisebb hőértéküre fogom cserélni, mivel az etanolnak alacsonyabb a hőértéke, és a motor elméletileg alacsonyabb hőfokon üzemel. Egy próbát megér. Meglátjuk.
Tévhitek
Végszóra egy-két etanolos tévhitet szeretnék eloszlatni. Sok helyen olyanokat lehet olvasni, hogy az alkohol megtámadja a gumi és a műanyag alkatrészeket, ezért sokan félnek, és nem merik beletenni az autójukba, még kisebb arányban benzinnel keverve se. Ez nem így van! Több vegyész ismerősömmel is beszéltem erről. Ők azt mondták hogy az alkohol kevésbé agresszív szerves oldószer, mint pl. a benzin. Kannák tömítéseinél is a benzinekkel több gond van mint az alkoholokkal.
A másik dolog az, hogy alkohol alapú üzemanyag égésekor keletkező vízgőz korrodálja az autók hengerperselyét, hengerfejét, szelepeit. Ez szintén nem igaz, a benzin égésekor is keletkezik vízgőz. Valószínű ha egy autó sokat áll, akkor belül el tud kissé rozsdásodni, de ez a benzines használatra is igaz, és itt éves pihentetésekről beszélünk, nem napokról.
A fenti írásban sok olvasott dolgot gyűjtöttem össze, és vegyítettem az általam tapasztaltakkal. Remélem sokaknak segítség lesz az etanollal való működtetés eldöntésében. Ha érdeklődés van rá, szívesen megosztom a későbbi tapasztalataimat is a Suzuki etanolos működésével kapcsolatban.
Etanol az MZ-be!
Az etanol kutasok mesélik, hogy sok motoros tankol E85-öt. Én egyszer véletlenül tankoltam alpesi dízelt a Monsterbe, de azt utálta. Etanollal még nem próbáltam. Viszont annak idején a TotalCaron megjelent használt etanolos cikkre jött ez a levél. Ajánlom mindenkinek.
Üdv!
Én is elég kísérletező kedvű vagyok. Ezért egy 81'-es MZ TS 125-ös motort tankoltam meg E85-el.
A motor teljes rendszerében olyan tömítéseket raktam amik Etanol, benzin (ez nem vicc kaptam olyan tömítést ami megdagadt és szétmállott a benzinben :-) ) és klór, sav és lúg álló. Ezért nem pánikoltam attól hogy bármit feloldana.
Ezen felül nagyobb 20% al nagyobb főfúvókát raktam bele az etanol miatt. 30%-ra lett volna szükség, de olyat nem kaptam és a karbi egyébb beállításaival is egész jól utána lehetett menni.
Minőségi ELF félszintetikus 2T olajat kevertem neki a szokásos 1/50-es arányban. A tapasztalatam rendkívül pozitívak.
Eddig sem volt jellemző a füstölés mert jól be van állítva a motor és nem alapjáraton használom, de etanollal szinte friss hegyi levegőt pofogott ki. Őszintén az injektoros katalizátoros F Astrám, sokkal büdösebb pedig teljesen korrekt zöldkátyája van.
Enyhe kocsmaszaga ellenére nekem nagyon tetszik.
Menettulajdonsága kb 10% al javult. Lényegesen jobban gyorsul és a végsebessége a max 90-ről 100-ra nőt, autópályán (lehet hogy kis hátszél is volt) 110-ig felgyorsult könyedén. Felső fordulatszám tartományban egyértelmüen rápakolt.
Ehez 30%al nagyobb fogyasztás párosult.
20 liternyi E85öt használtam el, ez kb 2 tank és 500km. Ez alatt csak egyszer volt gondom. kb 350km-nél olyat csinált mintha kifogyott volna az üzemanyag. Kiderült hogy eldugult a karbi, egy méz szerü csapadéktól ami az etanoltól vált ki az olajból. Nem tudom mi lehetett, de a motor kenésével nem volt gond. Miután kiöntöttem a trutyit tovább mentem. Ez után a víz zsákot 2 naponta kiborítottam, ezért a karbiba már nem jutott a trutyiból.
Előzetes keverési vizsgálatoknál nem volt keveredési gond, ezért gyanítom több nap alatt csapódik csak ki. A trutyi benzinben tökéletesen oldódott.
Nem probáltam ki hagyományos 2T olajjal és full synt olajjal sem, lehet hogy csak ebből az olajból csapódott ki valami adalék.
Mondják hogy az etanol megmarja az alu alkatrészekt. Ennyi idő alatt nem tapasztaltam ilyet. Marás nyom volt, de azt a karbiban maradt benzin!!! okozta a téli álláskor.
A tankom sem rozsdásodott meg, bár ennek az olajos keverék is lehet az oka.
Ami miatt visszatértem a benzinre, hogy nehéz beszerezni az etanolt, mert a legközelebbi kút eléggé kisik nekem. Egyszerübb benzinnel járni.
Tisztelettel: KL
www.szocimotoros.hu