BANNER

_

Megint jövedéki adóemelést terveznek a bioetanolra


http://fidelitas.hu/koszorus_laszlo
Sajnos beigazolódott amitől tartottam. Ha már van jövedéki adó akkor azt emelni is lehet. Természetesen ész nélkül ahogy ez eddig is megszokott.
Koszorús László fideszes képviselő a bioetanol jövedéki adóját literenként a mostani 40 forintról 70 forintra emelné.

Kicsit abszurd volt, amikor Koszorús László után gugliztam és a harmadik találatra a "Megölik Magyarországon a jövőt!" című előadását találtam melyet 2007. szeptember 28. után a diákhitel kamataival kapcsolatban tartott. Hűha, látom az aggodalom azért legalább megvan.
Szerencsére nem ismerem a politikus munkásságát de pár sor olvasása után jól látszik hogy a Fidelitas emlőin nevelkedő fiatal politikus hozzáértésben méltó követője az eddigi adóemelési javaslatokat beterjesztő társainak.

A 2006. évi országgyűlési választásokon országos listán szerzett mandátumot. Az országgyűlés alakuló ülésén korjegyzői feladatokat látta el. A parlamenti munka során az Ifjúsági, szociális és családügyi bizottságban, valamint a Gazdasági és informatikai bizottságban tevékenykedett. 2007 és 2010 között a Fogyasztóvédelmi eseti bizottság irányításában alelnökként vett részt.   (http://fidelitas.hu/koszorus_laszlo)


A bioetanol azaz az E85 kereslet az adómentesség megszűnésével jól érezhetően a forgalom legalább egy harmadával visszaesett. A visszaesés annyira drasztikus hogy több üzemanyag töltő állomáson felhagynak a forgalmazásával. Például az egyik kúton a prémium üzemanyagot fogják árulni az E85 helyett.

19 megjegyzés:

Névtelen írta...

Az ostobaság határtalan, erre nincsenek szavak...

Névtelen írta...

Szerintem a következő lépés az lesz, hogy a biciklikre kivetik a jövedéki adóhoz való hozzájárulási illetéket, mert aki kerékpárral jár, az nem fizet jövedéki adót.

Névtelen írta...

60.000 kilométert autóztam E85 üzemanyaggal, 185Ft volt amikor elkezdtem, 300nál szakadt el a cérna, aztóta beugrott a gázszett a kocsiba, majdnem fele költségből üzemel a kocsi azóta. Ha az LPG magadóztatását is kitalálják, akkor jön a PB palackból tankolás, vagy tartálycserével a CNG.

Égő Ákos írta...

- Gyurikám érzed micsoda jó levegő van.
- Levegőőő? Ingyen? Micsoda nagyszerű ötlet.
- Hányan is élünk itt? Hm, fejenkénti levegő jövedéki adó? Ez lesz a megoldás.

nadja írta...

Igen, Ákos, egyértelműen e felé haladunk.....

PG írta...

Mit számit itt a Gamf-osok Megaméter II -vel kimagasló eredménnyel Ecomaranokat nyernek..
Majd valaki fosért megveszi a licence-t és hülyére keresi magát, mert magyarországnak nincs szüksége magyar fejlesztésekre..
Mivel olajnagyhatalom vagyunk nincs szükségünk saját anyagból előállitott üzemanyagra, az ország virul, a gazdaság dübörög, a forint világerős, örülök hogy ebben az országban élhetek...

Gregory írta...

Itt nálunk tegnap láttam, hogy ismét gázolajat árulnak az E85 helyett. Mondjuk olcsó sose volt ez a kút, de pont nem érte meg a szomszédba menni.

Kíváncsi vagyok, meddig lehet még ezt csinálni, mire mindenkinek kinyílik a szeme...

Névtelen írta...

Okos gyerek ez a Laci.
Nem hiába járt főiskolára :(
Az Európa Tanács tagja! Atya isten!

Névtelen írta...

Még mindig túl sokan vesznek bioetanolt? Mást el sem tudok képzelni! Amit ezek csinálnak az vérlázító! Én 1év 7hónapig használtam az etanolt, átalakítóval, jó volt. Ez már a múlt.Nem éri már meg a túlfogyasztás miatt. Köszönöm képviselő "urak".

Névtelen írta...

Pedig nem is MOLos ez az ember, csak sima talpas fideszes. Ennek (neki) nyilvan megirtak, mit nyujtson be, mint egyeni inditvany (vagy a kieso EVA beveteleket probalja igy ellensulyozni..? nyilvan az is sajat otlet persze). Ertenem en, ha legalabb hibaszazalekon feluli penzekrol menne itt a vita, de most ez a 100 millio (?) ide vagy oda nem hiszem, hogy szamit. Ha legalabb lenne mit lenyulni, erteni lehetne, de ez kb csak arra jo, hogy megszunjon az egesz E85, ahogy van. Vagy TENYLEG nincs osszefugges, es meg csak homalyos elkepzeles sincs az ilyen-olyan tettek kozott? Ezt nem akarom elhinni.

Névtelen írta...

A Bioetanol Szovetseg esetleg benezhetne a kepviselo ur fogadoorajara, hatha eloszoban meggyozoen el tudja mondani, miert is jo ez.

Névtelen írta...

laszlo.koszorus@parlament.hu Ha valaki írni szeretne neki.

Olvasom az életrajzát - politikai pályán kívül sehol sem dolgozott. Kültagja ugyan valami pécsi székhelyű ingatlanos Bt-nek. Banktartozása 21M Ft, de van ezen kívül is tartozása.
Év vesztes, 19évesen érettségizett és 22éves korában lett kizárólagos tulajdonosa egy XIII. kerületi 81m2-es lakásnak. De ezzel még nem lett boldogabb, ezért 2010-ben (29évesen) vett még egy II. kerületi 90m2-es lakóházat, ami egy 737m2-es telken fekszik. Gondolom, páros héten Budán alszik, páratlan héten meg Pesten. Kellemetlen lenne, ha kiderülne, hogy valamelyiket bérbe adta.
Autója nincs. Egyébként se kutyája se macskája – csak a fidesz. Megélhetési politikus. Havi Br. 1,1M Ft-ért.
Csak azért, mert nem szeretem ha a zsebembe turkálnak!

Névtelen írta...

Adatok nélkül csak érzésre lehet hagyatkozni. A forgalmazott üzemanyag 1%-ának kiváltása E85-tel mekkora deviza megtakarítást jelent?
Összesen hány % üzemanyag váltható ki E85-tel, az adó kiesést ellensúlyozná-e más járulékos hatás?

Névtelen írta...

Ezt most már tényleg nem kéne hagyni. Eddig úgy ahogy szerencsénk volt, drágult a benzin és a gázolaj is, ezért lett némi előnye az etanolnak. Megint megérte tankolni. Egyik ismerősöm nemrég szerelte be az átalakítót a kocsijába, pár napja segítettem beállítani neki. Most meg jön ez... Benzinkutas ismerősöm azt mondta mióta adót tettek rá, nagyon kevesen tankolják. Ez most még kevesebb lesz. Ha az adóemelés után is valamennyire kedvező ára lesz, már csak attól tartok nehogy az legyen, hogy a kutaknak ne érje meg árusítani. A városban 3 kútnál lehet etanolt kapni, abból 1 kizárva, valamit ott csinálnak vele, mert az autó nagyon nem megy és iszonyatosan sokat eszik, ha ott tankolok. A másik 2 kút oké.

Szerintem ide tényleg az kéne, hogy már csak azért is, tömegével átalakíttatni az autókat, és etanollal használni őket. legalább akkor már a hazai gyárakat támogassuk, ne az olajmaffiát meg a tolvaj kormányt, karöltve a mol-lal. Adó így is lenne belőle. De legalább nem az import üzemanyagért fizetnénk, az a pénz itthon maradna.

PG írta...

Ne felejtsd el, hogy ugyan magyarországon állítanak elő etanolt, de az a cég 0%-ban magyar tulajdon. Legfeljebb az itthoni forgalmazás szünhet meg, szerintem van itt olyan ország a környezetünkben aki boldogan vásárolja meg, ha nekünk ugysem kell. Nem tudsz nyomást gyakorolni ezen a téren, sokan inkább visszafordulnak a benzinhez. Ez magyarország itt büntetlenül meg lehet tenni mindent, ezt ne felejtsd el

Névtelen írta...

Nem , nem kell mindenáron E85-öt tankolni, szálljon vissza a rövidlátó politikai fa@fejekre a szándékos ellehetetlenítés minden negatív következménye.

Névtelen írta...

De azért ezt a Lacigyerket megQratnám egy lóval,csak mert ilyen jó volt matekból....Nincs a nevén autó,de azért valszeg. nem gyalogol,pedig gyalogolhatna egy rúddal a kezében valami magasfeszültségű vezetéken..

Névtelen írta...

Már alig várom, hogy Párkányban, jó áron 19 % áfával 0 jövedéki adóval vehessek jó magyar E85-et.

Névtelen írta...

EZ egy szar fos,reményvesztett kizsegerelt ország még reménytelenebb népének kollektív munkatábora lett,azt h magyar vagy már régóta szégyelheti annak dicső állampolgára,- útleveiket rejtve mig a nyugati lobogtatva mutogatja a reptéren.

Ez az ország élhetetlen lett a gondolkodni képes emberek 100% az emmigrációt fontolgatja.

Ez innentől reménytelen.

Megjegyzés küldése