BANNER

_

Aradszki válaszolt


Azt hiszem, eleget foglalkoztunk az E85 támogatásának megvonásával, a továbbiakban nem szándékoztam a témával foglalkozni.
Az E85 helyzete még most is bizonytalan, de a gyártó és a forgalmazók közötti egyeztetések elkezdődtek és az szinte biztos hogy a politikának nem sikerült kinyírni az E85-öt.

vezess.hu
Hogy most mégis ismét szóba került a kiváló döntés, annak egyik oka, hogy a kormány 2011. július 13-i ülésén elfogadta az új alapokon nyugvó Nemzeti Energiastratégiát, amely a hazai energiaellátás hosszútávú fenntarthatóságát, biztonságát és gazdasági versenyképességét biztosítja. Az előterjesztett stratégia fontos célja az ország energiaimport függőségének visszaszorítása, a megújuló energiaforrások felhasználásának növelése. Folytassam?

Valami hiba lehet a kormányzati egyeztetésben, mert ennek az elképzeléssel szembe dolgozik az E85 Bioetanol támogatásának részbeni megvonása, amit szintén a napokban fogadtak el. Dr. Aradszki András az etanol exportjáról beszélt a rádiónyilatkozatban.

A másik ok Aradszki úr reagálása.
A vezess.hu oldalon kicsit összefoglaltam az elmúlt eseményeket, és elküldtem az illetékesnek aki készségesen reagált megkeresésemre.
A válaszok nem tartalmaztak újdonságot, talán a legnagyobb meglepetés az volt, hogy a képviselő úr cikkemből értesült a NEM szavazatáról. Állítása szerint sajnálatos tévedésből történt.

A részletek itt olvashatóak:
www.vezess.hu - Vége az olcsóbb üzemanyagnak? / E85-sztori - Füstbe ment terv

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ha sajnálatos tévedésből történt akkor egy nyílt vizsgálatot kéne kezdeményezni,hátha másnál is sajnálatos tévedés volt.Ki tudja?lehet a képviselő "urak" megint a mellettük lévő gombokat is nyomogatták mint ahogy párszor már kiderült.

Köszönjük Aradszki úr.Van érzéke ahhoz,hogy növelje az emberek elkeseredését.Sokan már a meglévő benzin árakat sem tudják kifizetni,pedig kénytelenek,hogy akár a munkahelyük megmaradjon és elvette azt a minimális pénzt is amit megspórolhattak volna.Ahelyett,hogy az embereket rávezetnék,hogy az itthoni terméket használják ,egy kis aprópénzért feladták magukat.Arra kéne ráállni,hogy minél többen itthon készített környezetbarát bio üzemanyagot használjanak és az ország gazdaságilag fejlődjön és függetlenedjen.Érdekes,hogy döntésük pont a behirdetett célokkal ellentétesek.Talán inkább a cigaretta meg az alkohol adójával kellett volna kezdeni és abból több is bejönne.Aki pedig csak környezetvédelemből tankolta mint én...hát...én is köszönöm.Tudjuk tudjuk...ha nem tetszik ,el lehet innen menni.

Névtelen írta...

Idézem:

"Az már csak adalék, hogy a normál üzemanyagok jövedéki adója fedezetet biztosít egyebek mellett a közutak karbantartására és fejlesztésére."

EZT VAN POFÁD NYÍLTAN LEÍRNI????
TE MELYIK ORSZÁG ÚTJAIN JÁRSZ?

Cent

iqlight írta...

Ákos, arról mikor lesz cikk, hogy a magukat sz*rrá kereső benzinkutasok elnézést kérnek, amiért literenként 50-60-80 forintot (hol mennyit) raktak az E85-re és mostantól erre az üzemanyagra is csak 5-6 forintot fognak tenni?

Rohadtul nem értek egyet A.A. érvelésével, de azzal sem, hogy a környezetvédelem zászlaja alatt tömjük tovább a kutasokat. Menjenek a pi**ába! Nem az állam, a MOL, vagy a kocsik többletfogyasztása állt az E85 elterjedésének útjába, hanem a kiskereskedelmi hálózat. Ha már a MOL-t köpködjük, amiért egy embere volt elég ambiciózus és végigvitte a cége érdekeit a törvényhozáson, akkor fordítsuk orcánkat az AVIA felé is, amiért évekig sarcolta azokat, akik szerették volna élhetőbbé tenni a környezetüket.

Névtelen írta...

Azt is elfelejtette Aradszky úr hozzátenni , hogy ő vajon melyik cég felügyelőbizotságának tagjai is...?

Megjegyzés küldése