Örömmel osztom meg ha valaki a saját tapasztalatairól számol be, és külön örvendek ha Swift a páciens. De most nem csak egy egyszerű tapasztalat érkezett, hanem egy igazán kreativ ötlet amivel Zoltán 2000 Ft-ból flexifuellé változtatta a Swiftet.
Derzsi Zoltán vagyok, mobiltelefonokat javítok egy T-Mobile üzletben, nem szakmám az autószerelés, de pár év gokartozás után ragad ez-az az emberre.
Mindenekelőtt szeretnék köszönetet mondani a blogodnak, és Pöne Bácsinak (Orbán Józsi) az ötletért, valamint Marci testvéremnek, aki segített az átalakításkor.
Első alkalommal én is csak úgy "hopp" E85-öt tankoltam a pesterzsébeti Tesco kútján. Az eredmény katasztrófa volt. Beindult, de nem akart menni, meg-meg torpant, és finoman szólva sem lehetett kényelmesen menni.
Az autóm:
Egy klasszikus '93-as ezres "miautónk", központi injektoros háromhengeres Swift, melyet még egy öreg bácsi vett hitelre, majd a család pár év alatt széthajtotta, összetörte, olcsóból kilakatoltatta, és garázsban lefestették, majd eladták... nekem.
Arról ismerszik meg, hogy nincs két kasznielem, ami egyformán áll benne, és a fényezése is kissé kifakult, illetve a gyári ülés kárpit hihetetlenül ocsmány világosszürke színű. Viszont van benne rendes mélynyomó, mellyel lassan de hangosan tudok közlekedni :)
Mint ismeretes, 1 kg benzin ideális elégetéséhez 16 kg levegőre van szükség. 1kg bioetanol elégetéséhez azonban sokkal kevesebbre (kb 9 kg), tehát minden motorba, ami csak "hopp" etanolt kap, klasszikusan "keveset kap", és ebből adódik a probléma. Rángat, torpan, nem gyorsul...
Amit csinálnom kellett:
- Lecsökkenteni a beszívott levegő mennyiségét
- Feldúsítani a keveréket (csak kissé, mert ez befolyásolja a fogyasztást!)
- Olyan módosítást kitalálni, amit bármikor vissza tudok alakítani, ha véletlenül benzint kell tankolnom
- A gyújtáshoz is hozzá kellene nyúlni, de ezt az ötletet a fentiek miatt elvetettem.
Ezeket a következő képpen oldottam meg:
A beszívott levegő csökkentését a légszűrőházba plusz légszűrőszivacsok berakásával (igen, beletuszkolásával) oldottam meg, ezáltal a motor sokkal nehezebben szív be levegőt, következésképpen sokkal kevesebbet is. Ez még nem oldotta meg a problémát, de egyértelmű javulást kaptam.
Második lépésként az ECU-t reset-eltem ki a kis kapcsolóval a műszerfal alsó részének burkolata alatt, a gázpedál magasságában. Erre azért van szükség, hogy a computer a megváltozott szonda- és szenzor értékeket fogadja el normálisnak (így nem világít néha sem a Check Engine lámpa)
Harmadik lépésként Teko megoldását akartam használni, de ezzel "örökre vasalva" megoldás született volna, és világos hogy út közben nem fogom ripityomra szedni az injektoromat: üzemanyag-nyomást kellett növelnem, méghozzá állítható módon.
Erre találtam ki, hogy az üzemanyag-visszavezető cső keresztmetszetét változtatom, állíthatóan. Az AC pumpát 3-4 Bar-ig terhelhetem, nem mondja fel a szolgálatot.
Egy benzincsapot építettem be a visszatérő ágba, ezzel növelve az üzemanyagnyomást (világos, hogy a csapot nem teljesen zártam el)
Ezzel kb 2000 Ft-ból etanol-kompatibilissé változtattam az autómat.
Ha ezt valaki esetleg utánam akarja csinálni, akkor így tegye:
1., Építse be a visszatérő ágba a benzincsapot! (és nyissa ki teljesen, hogy ne zavarja az üzemanyagrendszert)
2., Járja majdnem üresre a tankot, és töltse tele E85-el!
3., Álljon félre egy parkolóba, és tegye be a légszűrőszivacsot. A motor legyen üzemmeleg!
4., A benzincsapot fordítsa el addig, amíg a motor járása ÉPPEN KEZD egyenletes lenni! Fontos, hogy a "rossz" és a "közepes" között legyen az etanolos üzemkor a gyorsulás érzés.
5., Az ECU-t reset-elje ki, és menjen pár kilométert könnyed, motort nem erőltető tempóban!
6., Tesztelje a hidegindítást, a fogyasztást és a motor dinamikáját, és szükség szerint változtasson a benzincsap állásán.
Figyeljünk a csap állására! Minden teketória nélkül etanoltemetővé tudjuk változtatni az autónkat! A "tanulópénzt meg meg kell fizetni": nekem a beállításkor az első fogyasztás 12-13 l/100 km-re jött ki, a második, finomhangolt beállítással 7,6-ra, és ezt azóta tartja. Ez alá nem tudtam vinni a fogyasztást úgy, hogy az autó hidegen ne rángasson, és a gyorsulás is még jó legyen. Fontos tudni, hogy városban használom az autómat, napi 20-70 km, napi 4 motormelegítés, dugók... Azóta eltelt 1 hónap óta szűk ezer kilométert autóztam, problémák nélkül.
Az átalakítás a következőkkel jár:
- Az etanol használata teljesítmény-csökkenést okoz: Bár be lehet állítani, hogy minimális legyen a különbség, fogyasztásban cseppet sem lesz gazdaságos
- Az etanol használata fogyasztás-növekedést okoz: Miután az etanol rosszabb minőségű üzemanyag, mint a benzin, ugyanolyan teljesítményhez több etanol kell
- Ha hidegben indítjuk el a motort, kissé többet kell önindítózni. Nekem például a "hidegen pöccröff" helyett 4-5 másodpercig kell köszörülni, mire elindul a motor, és a járása finoman szólva sem egyenletes hidegen.
Gazdaságosság:
Az etanol akkor lesz gazdaságos, ha autónk nem annyival fogyaszt többet, mint amennyivel olcsóbb az etanol literje. Nekem a benzines 6,5 l/100 km helyett most etanollal 7,6 l/100 km a fogyasztás, ami még gazdaságos. Fontos emellett, hogy környezetkímélő is.
Nagyon jó dolog látni, hogy mindenki hétről-hétre sokkal többet fizet a benzinért, miközben az etanol közel ugyanannyiba kerül, és még a magyar termelőket is támogatom, pedig nem vagyok "hazafi".
Sok sikert!
Üdv:
Derzsi Zoli
85 megjegyzés:
Kicsit sufnituningos, de nagyon ötletes megoldás!
Azért gondolom egy újabb, bonyolultabb, és drágább autóval ezt nem merted volna megjátszani. :-)))
Azért a magyar furmányosság nem foga csettegőkkel meghalni, az levágós....:)
Pedig lehetnél hazafi.
Magyarok!Támogassátok a magyar mezőgazdaságot,ipart, és kereskedelmet vásárlásaitokkal!Ne külföldre vigyék az általatok kifizetett forintokat.
Nem gondoltam volna,hogy ilyen egyszerűen oldod meg az etanolosítást.Gratulálok!
Én 2T motorban használom,de vagy nagyon sok kell belőle,hogy menjen,vagy alig vánszorog.25% E85-tel elfogadható a teljesítmény és a 95-ös üzemanyag öngyulladási hajlamát jótékonyan csillapítja az etanol.
Édeske, a 6,5 liter városi használatban sok volt?
Gyerekek mi a sok és mi a kevés?
Mennyit fogyasszon egy kocsi városban, hogy ne kezdjek belebuherázni?
üdv
Körte!
Szerinted egy liter, három hengerrel, papirkönnyü kasztni mellett virsli gumikon mennyit fogyasszon városban?
Zoli!
Szerintem meg barkácsolj még egy kicsit! Szerelö ismerösöddel variáljatok egy picit az elögyújtáson is! Lehet azt manuálisan is növelni úgy, hogy simán visszaállítható legyen benzines állapotra (ha már úgyis csap nyitás / zárással kell machinálni...)
Én simán bejelöltem a gyújtás elosztón a "normális" benyás állapotot, majd picit játszottam vele, és most "tökéletes":)
Zoli!
Sehol sem látok benzin szüröt:( Ha nincs, applikálj egyet, a sima tesó gazdaságos papir is megteszi! Szürö + két bilincs (lehetöleg a benya pumpa elé) 5 perc alatt bent van, és cca 1000 Ft-böl meg lehet úszni...
Nekem a múlkoriban leírt hőfokérzékelő-variálás jobban tetszett. Egyszerűbb és olcsóbb is.
Persze könnyen beszélek, mert az újabb Suzukikban szinte semmit nem kell csinálni az etanolüzemhez...
Arra van az a 20 db lambdaszonda...
Zoli!
Egy valami talán mégis kimaradt a tuningból. Mi akadályozza meg, hogy az etanol ne egye meg a műanyag alkatrészeket?
Tankoljatok etanolt, hogy legyen meg dragabb az elemiszer!
Gratula!
Inkabb a benzinspekulaciot kene csokkenteni es kitalalni valami alternativ uzemanyagot, amit nem mashonnan veszunk el (termofold).
Tudnek meg errol beszelni, de ezt nem kommentbe teszem, max irok egy cikket es jo esetben nem tunok el nyomtalanul miutan publikaltam....
Börni!
Már most is 4-5% bioetanol van MINDEN benzinben! Szerintem, ha ez nem okoz gondot, akkor töményebb koncentrációban sem lehet probléma a műanyag cuccokkal.
Ha lenne Borsodban bioetanol kút, már én is rég kipróbáltam volna....
"Fontos emellett, hogy környezetkímélő is."
Bírom ezeket a buta majmokat, akik megkajálták, hogy az etanol környezetkímélő. A valóság persze pont az ellenkezője, de számos módja van annak, hogy csináljon magából hülyét az ember. A "2000 forintból etanolos Swiftet" az egyik legszánalmasabb módja ennek.
A hőfokérzékelő-machinálás szvsz kockázatos, mert a hűtőventilátort is az vezérli. Emiatt nem fog bekapcsolni akkor sem, ha kellene, vagy legalábbis csak magasabb hőmérsékleten. Ez nyáron, dugóban ácsorogva veszélyes lehet.
A "szívócső-tömítés" sem túl jó ötlet, mert a MAF-szenzor érzékeli a csökkent levegőáramot, és ahhoz lesz adagolva a nafta. Tehát a még kevesebb levegőhöz még kevesebb üzemanyag, ettől nem lesz rendben a keverékarány, csak a lóerők száma csökken még tovább. Ami használ, az az üzemanyagnyomás növelése.
Hidegindításnál és padlógáznál pedig többnyire nem veszi figyelembe a lamda-szonda jelét az ECU, tehát ezen nem segít a 'resetelés'.
"Tankoljatok etanolt, hogy legyen meg dragabb az elemiszer!
Gratula!"
A földjeink negyede, harmada most is parlagon áll...
De nem baj, te is megkajálod az olajlobbi dumáját.... :)
És miért is sajnálod a földművesektől az a kis pénzt? Jártál már vidéken? Fillérekért veszik meg a termést... És úgyis annyiért adják el, amennyit még ki tudsz fizetni.
Egy probléma akad ! Csak a 96 előtti (alsó indexes) Swiftekben van ECU reset kapcsoló. :S
Az olajlobbi dumaja az hogy fogy az olaj, olyan szinten, hogy felspekulaljak az arat.
Meg van boven...
Ja es az, hogy parlagon all, azon is fog. Csak aki krumplit, stb. termeszt, az all at repcere, illetve etanol eloallitasara alkalmas cukros novenyre.
Gondolkozz, utana irj...
EkkoraHülyét 2008.06.26. 13:28:51
"logikusan annyi szén-dioxidot bocsát ki az E85-tel működő motor, amennyit a természet a takarmány termelése során kivont belőle."
Ezen mit nem lehet érteni?
Ha a benzin nem szennyezi a környezetet, akkor szívd azt.
Én inkább az etanol pálinkaszagú kipufogógázait választom,ha maár muszáj.
A büdös helyett.
Ha kőolajból olyan sok van,miért adják drágán?
Mert a sok nagytudású nemhasználoketanolt emberke hajlandó fizetni érte akár 1000Ft-ot is literenként.
Attila!
"Inkabb a benzinspekulaciot kene csokkenteni es kitalalni valami alternativ uzemanyagot, amit nem mashonnan veszunk el (termofold)."
Rajta!Ezen pörgünk sokan, már több éve.
"Tudnek meg errol beszelni, de ezt nem kommentbe teszem, max irok egy cikket es jo esetben nem tunok el nyomtalanul miutan publikaltam"
Küldd el a mailemre,én nem félek a haláltól: szsrobert@freemail.hu
6,5 városba sok? Őszintén hány km-t mész te hogy ennyire nem gazdaságos azt a "benzintemetőt" tankolni? Azért érdekes hogy mindíg a stiftesek jönnek elő ilyen marhaságokkal... majd ha szarrá megy az önindítód meg az AC-d és ki kell cserélni akkor számolj utána mennyire éri meg.. jah és mégjobben megnehezíted a motornak hogy levegőhöz jusson ??? ember még azt az 50 pacit is kiheréled? mennyit fog menni? A városi 50-et még tudja ? :D LOL :D
Én úgy hallottam, ha az ország összes termőföldjének 10%-át bevetnék bioetanol előállítására alkalmas terménnyel, akkor az eu. bioetanol felhasználását szinte teljes egészében el tudnánk látni. Az élelmiszerek árai meg nem ez miatt emelkedik, vannak sok más okok. Ezeket nem én, hanem szakemberek állítják.
Pery,
Sajnos jol atvertek...
Nemet mernokok kiszamitottak, hogy nemetorszag uzemanyagellatasat europa meretu termofold lenne kepes ellatni.
Nem fogok szamokra rakeresni, mert dolgozom;)
Az EU több országában fizetnek azért a gazdáknak hogy ne termeljenek a földjeiken. Nem lenne egyszerűbb ezentúl nem fizetni nekik és szépen kiváltani a benzint etanollal vagy ami sokkal jobb a gázolajat növényi olajjal? A repce és napraforgó olaj ugyanis némi vegyi kezeléseel (ami messze nem olyan energiaigényes és drága mint az etanol előállítása) teljes értékű, és bármilyen diesel motorban használható üzemenyaggá alakítható.
Na ilyen üzemek létesítésére lehetne költeni a mérgdrága agrártámogatások helyett a pénzt.
És még valami: annyi földet fognak bevetni amennyire szükség van. A piac így működik...
Rádásul csökken az üvegházhatás vagyis a klímaváltozás is mivel ezek a növények a levegő széndioxid tartalmát kötik meg...
Szóval csupa jó...
Pery!
Ok, hogy szakmeberek. De ha azt mondja neked egy szakember, hogy a víz alatt amikor úgy érzed, hogy megfulladsz, az csak egy érzet, és nem fogsz megfulladni, elhiszed?
Gondolkozz! Nem is érezted, hogy ez hülyeség lehet?
Továbbá:
Az EU-s pénzeket ilyenre már nem osztják. Sokan, akik belekezdtek, becsődöltek.
A 215-230-as áron nincs rajta az az adó, ami a benzinen. Úgy már jóval többe kerülne.
Agrármérnök!
Számold ki, hogy mennyi termőföld kellene.
Aztán gondolkozz, hogy mi lenne a következménye. A napraforgó meg csak széndioxidból lesz, ugye? Továbbá a motorok hatásfoka akkor is 40%körül lesz. Persze, nézzük csak mindig egy kis részét a dolgoknak, aztán majd lesz vmi....
Eleve halott a robbanómotor környezetkímélés szempontjából.
Amikor azt mondják, hogy a villany is az, ok. De ott nem 40% a hatásfok, és van több lehetőség. Üzemanyagot meg nekiálltak szemétből is csinálni. Na, az ok.
Az ECU a lambda sonda, a MAF sensor és a solenoid szelepek segítségével állítja elő az injektorhoz szükséges jelet.
Tehát, a következő idézet nem állhatja meg a helyét ha 6,5 l benzin helyett 7,6 l etanol a felhasználás:
"Mint ismeretes, 1 kg benzin ideális elégetéséhez 16 kg levegőre van szükség. 1kg bioetanol elégetéséhez azonban sokkal kevesebbre (kb 9 kg)"
Közel felére csökkentve a beáramló levegőt, legalább 60% -al több etanol kell, mint benzin (10-12l)
Én nem az mondom hogy a teljes benzin helyettesítését, hanem a jelenlegi etanol fogyasztást. Érdekes Brazília több mint 10 éve etanolos, az hogy van.
Kicsit elértettétek amit írtam, ja és Attila biztos igazad van számok nélkül is.
Én is Borsodban lakok, itt sajnos nincs etanol kút, viszont az idén amerre néztem mindenfelé a sárga repceültetvényeket láttam. Arra viszont azt mondják, hogy kizsigereli a termőföldet. Viszont a CO2 körforgásban igazságot látok. Most akkor kinek higgyek???
Kicsit kutakodtam.
Agrármérnök, és talán Pery, meg akit érdekel:
www.hetek.hu/?q=node/14480
Csakhogy. Azzal, hogy ő ezt termeli, ugyan úgy támogatni kell. Ott van Kína, meg Oroszo. Nekik lehetne exportálni. Élelmiszert.
Pery!
Ott a kukorica a nyerő. Mondjuk megnézném, arányaiban ott mennyi ember jut 1 autóra. És mégvalami: télen az E85 nem túl nyerő. Náluk ilyen gond nincs. Gyári etanolos autókban már megoldották ezt is(Focus).
Etanolt meg elő lehet állítani másból is. Ok, napelem kell hozzá. De kicsit visszafordítaná a körforgást is. Abból a pénzből lehetne támogatni, amit most adókedvezménynek adnak a bioetanolhoz. Persze ettől még ki kellene számolni, mennyibe kerül 1 liter előállítása.
mano!
áramlástan?
Lecsökkentette a beáramlót, de attól mert felére csökkenti a lyukat, nem fele lesz a bejövő a motor szívó hatása miatt. Több.
Legyen 10kg. Tehát 1kg-al több jön még mindig. 9kg-hoz van etanolod, 1kg-hoz nincs.
Akkor 10-15%-al kell több.
De ne itt keressétek a megoldást.
A lambda ugye eleve bukta, mert 1-en akarja tartani, az meg nem jó neki...
Fűtőértéket megnézed, és annyival fog többet fogyasztani, ha rá van hangolva a motor. Ha kb van ráhangolva, többet.
mano!
Továbbá matek.
Ha a felére csökkene, ahogy feltételezted, akkor 6kg-hoz lenne 1kg, ami sok, mert 9-hez kellene. Tehát még csökkenteni kellene ~30%-al.
Agrármérnök!
Amit Attila írt, az meg lássuk be kb úgy van. Miért termesszen mást, ha ebben több pénz van, mert támogatják? Így támogatják a parlagon maradtat is, meg a másikat is. Szuper!
"A hőfokérzékelő-machinálás szvsz kockázatos, mert a hűtőventilátort is az vezérli. Emiatt nem fog bekapcsolni akkor sem, ha kellene, vagy legalábbis csak magasabb hőmérsékleten. Ez nyáron, dugóban ácsorogva veszélyes lehet."
Köze nincs annak a hőfokérzékelőnek a termosztáthoz.
A legjobb egy programozható computer lenne. Csak az drága.
Az meg, hogy tankoljunk ezt, és támogassuk az itthoni gazdákat. Eladják külföldre.
A hatalom egyre kevesebb ember kezében lesz... 50 év múlva mindenkibe születésekor beleültetnek egy chip-et és azt is tudni fogják, hogy mikor ment WC-re. Úgyhogy ne is tankoljon senki ceffrét, mert ha nagyon elterjed, majd úgyis kivetnek arra is valami extra sarcot... Addig is mi egy páran- Teko, Zoli és én is szarunk a világot sújtó gazdasági recesszióra, autózunk a benzines kétharmadáért. Az autóm 1,6 '98-as, fogyi 8 liter.
Köszönöm a sok hozzászólást!
Igazából nem gondoltam volna, hogy ekkora vihart kavar a dolog.
Üzemanyag szűrő csak a gyári van benne, nem okozott problémát sose a hiánya.
A műanyag és gumi alkatrészeket nem bántja nekem az etanol, és ha igen is, olcsó pénzből javítható.
Én egy módszert találtam ki az etanolosításra, ami úgy tűnik, hogy működik. Felvetették azt is, hogy a légszűrőszivacs felesleges... Nos, nem az :) Ezzel úgy tudom az üzemanyag-levegő arányt módosítani, hogy nem kell (annyi) többlet üzemanyagot bevinni a rendszerbe. Ez a fogyasztás kordában tartása miatt fontos. A többlet vákuumot pedig méri az ECU, de nem tud annyival kevesebb üzemanyagot bejuttatni, hogy hátrányosan befolyásolja a dolgot...
A gyújtásba nem nyúlnék bele, mert nem értek az autókhoz, de akinek van kedve kipróbálhatja.
Az átalakításkor a fő motiváció a gazdaságosság (költségcsökkentés), és a környezet védelme volt a legfontosabb. Tehát nem a menettulajdonság! Nem vagyok Fittipaldi, nem vagyok jó vezető sem (bár balesetet sose okoztam), de munkába járni, lemenni vidékre néha, haverhoz elmenni nem is kell kétliteres véhatos benzintemető.
Nekem ez lényegében bevált a dolog.
Ha valakinek bármilyen kérdése van, szívesen válaszolok.
Ha meg az utakon találkozunk, dudálj és villogj :)
Üdv:
Zoli
De ezzel csináltál egy gyengébb teljesítményű motort. Ennyi erővel elég lett volna a szivacsot betenni a benzin mellé.
Vagy a lambdát eltolni picit(ok, ehhez nem értesz).
És mégvalami!
Én 6 literrel el tudok járni városban. 1.3-as moci. A te motorod meg még elvileg kevesebbet is fogyaszt, mivel a régebbi verzió, és 1.0-ás csak.
Szal nem tom hogy vezetsz, vagy mekkora pl a keréknyomásod, de én sokallom.
14 év, 160 000 km, központi injektor, néha nagy terhelés (mellém ül 3 110 kilós ember) mindezt városban.
Az 1,3-asban már hengerenkénti injektor van, az sokkal jobb hatásfokú.
Az oxigénszenzort hátrébb tenni... na az marha sok munka, kipufogócsonkot hegesztgetni meg fúrkáni nem célszerű otthon két csavarhúzóval.
Sokan mondták, hogy az ezres annyit fogyaszt, mint az 1,3-as, de sokkal jobban megy.. úgy tűnik, hogy igaz :D
"Az 1,3-asban már hengerenkénti injektor van"
A 16szelepesben. Nekem még 8szelepes van.
"Az oxigénszenzort hátrébb tenni..."
Neeem! 1 tizeddel arréb tolni az értékét. 1-ről 1.1-re. Akkor nem megy úgy, de jobb lesz a hatásfok.
A végét meg nem értem.
2500 fölé ne menj a fordulattal, hanem válts fel. Bár az gyengébb. Próbálgasd.
g711 2008.06.26. 17:24:22
"Köze nincs annak a hőfokérzékelőnek a termosztáthoz."
Ahhoz tényleg nincs. Sőt, a termosztátnak úgy általában semmilyen más érzékelőhöz nincs. Az csak vízhőfoktól függően nyitja-zárja a vízáram útját a hűtő felé.
De ha a termosztát már tökig nyitva, forró víz a hűtőben, és nincs elég menetszél, a venti nem kapcsol be, akkor mi lészen? Főzőtanfolyam. :)
A Suzuki lelkivilágát nem ismerem, de pl. Mondeonál 2 vízhőfok-érzékelő van, egyik a műszerfalon a mutatót vezérli, a másik megy az ECU felé, ami ez alapján (is) állít keveréket, indít hűtőventit stb.
Továbbra is fenntartom, hogy vízhőfok mérőt buherálni nagyon nem jó ötlet. Persze mindenki azt tesz, amit jónak lát. :)
Én is csatlakozom a fent szólóhoz, jól beszél. Én sem ajánlanám a hőfokmérő becsapását. Rengeteg más biztonságosabb módszer van ami jól működik.
Kedves Zoli!
Pár észrevétel:
1. az ideális üzemanyag - levegő arány 1 a 14,7 -hez
2. Az a kis kapcsoló amivel "resetelted" az ECU -t a hibakód kiolvasó kapcsoló, aminek semmi köze az általad leírtakhoz
3. A szivattyú maximális nyomása 2,5 bar. 3- 4 Bar -nál a központi befi és a szivattyú idő előtt tönkremegy
A szivaccsal gyönyörűen lecsökkentetted a motor volumetrikus hatásfokát. Inkább tedd rendbe a géped (új légszűrő, gyertya, jó olaj,...stb) és benzinből fog fogyasztani max 6 litert.
De már biztos próbáltad a fogyasztás csökkentő csodamágnest is!
Szerintem maradj a mobiltelefon javításnál, ne szédítsd a jónépet!
K.L. Esztergom, Suzuki
Na ezekre nem lehet nem irni :)
Kedves K.L. Esztergom, Suzuki :
Nemtom volt-e a kezedben már nyomásmérő, a 8v 1.3-am ac-ja gyönyörűen tud 6 bart. 1.0ásom volt előtte, kevesebbet evett mint a 1.3, és a rövid difi miatt ment is ugy, de más a karakterisztika.. fogyinak a 6,5 sok városba az igaz, gyári üa. szűrő, gyertyák esetleg elosztó/rotor csere, meg 5w olaj tuti sokat segítene rajta, meg egy kicsit emelt keréknyomás.. 2,4-2,5 bar nyugodtan, főleg a 3 110kg-s egyénnel :) emelt nyomással igen a szelep valószínű előbb tönkremegy, amúgy van egy nyomás ami felett már az elektromágnes fel se tudja húzni a tűt :)
Kedves Zoli. igen, az 1-2 alkatrész csere tuti segít a fogyasztáson. amúgy nekem direkt légszűrő van a kocsiba, az a kevés check-lámpa felvillanás nem zavar. pici gázas hosszabb egyenesekben szokott csak felvillanni. előgyújtás mehet 10-12 fokra, swiftek azt elviselik normális 95ös benzinnel is. a levegőszűrő házat nem tömném el én se, az biztos segít neki hogy többet egyen :) az a benzincsapos megoldás tetszik, olcsó egyszerű gyors megoldás :) nekem már kész a léptetőmotoros , bentről állítható megoldás :) akár szegényíteni is tudom a keveréket :) nyomásmérő meg egy potméter bent, azt oda állítom ahova tetszik, amúgy max. kb 3.2baron tud kinyitni a szelep ( tervem egy 1.6os szeleppel kísérletezgetni ) .
Kb. a kedves Többiek:
hőfokszabályzóra: beszívott levegő hőm.jét kell machinálni... amúgy tényleg az ECU kapcsolja a ventilátort, ha lehúzod a vízhő gombájáról a csatlakozót, el kell indulni a ventilátornak. alul az a kapcsoló..: az csak a hibakód kivillogtatására szolgál, újabb modelleken a motortérben kell egy csokiban 2 szálat rövidre zárni... ( 760 HUF egy utángyártott belevaló benzinszűrő, szar cserélni, ha utána teszel a rendszerbe valamit az úgyse lesz dzsuvás, a gyári felfogja, de eldugul, és cserélni kell ) A műanyag alkatrészmegevő duma unalmas már...Azt hagyjuk már a fenébe. A etanol miatt drágább élelmiszer nem érdekel, hülyeség szerintem, csak politika. Ugyanúgy mint a benzin árának magasan tartása. Asszem a ladás tesztben a környezetkímélését bebizonyította a CO mérés, amit szintén nem kell forszírozni tovább.
Kedves Skótság Netovábbja.: az 1.0nak sok a 6.5 városban is :) többire inkább nem reagálok, sztem hagyjuk amit írtál.. Etanolon azért nincsen adó, vagyis kevesebb, mert környezetkímélő, az EU nem is fogja engedni a megadóztatást, mindig olcsóbb lesz. most épp kb 30-35% -al, ami max 10% többletfogyasztásnál azért annak aki sokat megy szép spórolás.
Na. Asszem ennyi :) Gazdasági vitát ki akarom hagyni. NEM ÉRDEKEL. Ide okos 5letek kellenek az etanol minél egyszerűbb használatára a benzines vasakban.
Kedves K.L. és Teko!
Kösz a kieget :D
Amúgy amitkor megvettem az autót novemberben, városban 9 litert fogyasztott, erre volt gyertya csere, légszűrő csere, lambda szonda csere, Gyújtás rendben, most lesz lassan vezérműszíj csere is. Nemrég kellett kuplungot is javítani, akkor kapott új szűrőket ismét.
Most nincs nálam a 93-as swift szervizkönyv, de úgy emlékszem, hogy a diagnosztikai jelek kivillogtatáshához az ECU csatlakozón valamit rövidre kell zárni a földdel. volt szó a kapcsolóról is, de másképp, majd megkeresem...
Ha az csak tényleg a diagot kapcsolja, akkor baj van, mert ECU hibám van a Check Engine lámpa akkor folyamatosan világít. Ha visszakapcsolom, akkor ha jól emlékszem 1-2 jelzést kapok/kaptam.
Testvérem használja ezt a megoldást "illegálison": Az ECU reset-je után őrült taposós tempóval járatja a motort. Ilyenkor a normálisoz képest 3-4 literrel többet ivott, és jobban ment, amivel jól járt :)
Benzinnel sikerült anno 6 litert 100-on csinálni városban, a reset után nagypapa-járókerettel-besz@rni-megy tempóban, városban max 60, és téglával a gázpedál alatt.
Őszintén megmondom neked, fogalmam sincs arról mi az a volumetric efficiency, hiába olvastam el a wikipédián. Azt viszont tudom hogy tényleg rosszabbul megy, de nekem ez nem szempont, 120-nál gyorsabban nem mentem vele sose. Nekem az autó nem erre kell.
Így is kaptam már a fejemre harmincezres csekket.
ha meg az injektorfej hal meg, ott szunnyad egy másik a tesóm garázsában :)
A kocsim tudom, hogy lestrapált, A-ból B-be elvisz, és voltaképpen erre kell.
A saját keresetemből vettem, jó sokáig spóroltam rá, és a következő gazdája a roncstelep lesz szerintem.
Nyugodtan beszólhatsz, messze van Pesttől Esztergom :P (még hátsó ablak fűtés sincs az esztergomi műremekemen, és ne legyek kemény? :D)
Ha lesz majd további tapasztalatom, majd leírom azt is. Idáig nem ment szét az autó, szerintem eztán sem fog.
Teko!
"amúgy nekem direkt légszűrő "
Látom te mindet megteszel....
Amúgy nem azt írták, hogy nem tudja azt a nyomást, hanem 2.5 fölött hamarabb tönkremegy. És ha azt nézem, hogy azt is, meg a beficsit is cserélni kell, akkor mennyit nyert vele?
Ha simán lefojtja, a lambda talán visszavesz a benzinből, és máris kevesebb a teljesítmény, meg a fogyi is.
Meg rövid difi?
CO mérés? Nekem 0! volt a CO benzinnnel is. Megnéztük katalizátor nélkül mit produkál. Nem 0 volt a CO. Éppen belefér. Csak az a gáz, hogy benzinnel is éppen belefér...
Én végigmentem az egészen. E85 gáz. Ha meg nem(mert beállítod), 100km kb annyiba kerül, mint benzinnel.
Padon mérést meg hagyjuk. Hogyan mérnek? Én voltam. Padlógűz. Jahh, hogy akkor túldúsít a computer, szupi! Kár, hogy köze nincs a normál autózáshoz. A levegőakármis hülyeségetek meg... Ha tényleg akarsz elérni vmit, tegyél oda potit. Akkor utastérből tudod állítani. Nézd meg a szervízkönyvben, milyen a görbe. Aztán döntsd el, hogy keveset, vagy sokat akarsz fogyasztani.
"max 10% többletfogyasztásnál"
Ugye tanultál fizikát? Néz meg, melyiknek mekkora az energiatartlma. Meg nézzétek már meg, a lambda mennyin kellene hogy legyen.
A CO azért volt jó, mert kicsit szegényebb volt a keverék még akkor is. Ha lambda jelét nézték volna, látszik...
Na mind1. 40%! kb ennyi egy robbanómotor hatásfoka. Akkor miért kell pénzt költeni az üzemnyagforrás fejlesztésére? Inkább tolnák azt a pénzt a másik irány fejlődésére.
Derzsi Zoli!
A kapcsolót ugye visszakapcsoltad utána? Mert megy diagnosztikai módban is, csak máshogy.
Kedves Teko
Ha megnézed a swift szervizkönyvét akkor azt látod hogy az előírt üzemanyag nyomás 0,9 - 1,4 bar járó motor melett. Álló motornál ez nyilván magasabb. Az általad mért 6 bar amit "gyönyörűen tud" a szivattyú álló motor esetén lehetséges, ha a szivattyútól jövő vezetékre közvetlenül ráteszed a nyomásmérőt visszafolyás nélkül.(0 liter/perc) Ekkor valóban tud ennyit 10 percig, aztán leég a motor a kábelköteggel együtt....
Gondolom így mérted, mivel te értesz hozzá:)
Ennyit arról hogy kinek a kezében volt már nyomásmérő......
Azért megadom a szivattyú cikkszámát neked, ha esetleg cserélned kéne: 15101-60B10
Derzsi Zoltán
Nem beszólásnak szántam, de egyszerűen akkora butaságokat írtál. Ha valaki elolvassa, akkor azt látja hú ez a srác "reseteli" az ECM -et meg minden. A tesód gépe meg jóhogy jobban megy ha tolja neki...
(Azt már pluszként írom mivel nagy tuning buherátorok vagytok, hogy a swiftnek tanulóképes ECM -je van ami azt jelenti hogy képes alkalmazkodni a megváltozott vezetési stílushoz. Ilyenkor módosul a befecskendezés és a gyújtástérkép.)
Nem a hibakód kiolvasó kapcsoló átkapcsolásától!(egyébként az évjárathoz van kötve hogy kapcsoló van-e vagy le kell testelni a csatit)Tudod ez olyan mint ha felraksz egy sportkormányt ami egyből plusz 10 lóerőt ad....
Na én meg dízelbe öntöm az etanolt 25%ba, és akkor most király vagyok ? :D kevesebbet nem eszik, jobban nem megy, igaz szarabbul se, viszont csökkent a füst. Ja, meg ócsó.
Béla! Ez komoly? Érdekelnének a részletek.
K.L.
"Ilyenkor módosul a befecskendezés és a gyújtástérkép.)"
Khmmm.
Mondjuk úgy, hogy van egy halom érzékelője, ami alapján korrigálja a táblázatot.
Mit értetek tanulás alatt? Az egy szabályzási kör. Nem fogja beírni magának, hogy ez a jó beállítás. Hanem érzékelők alapján szabályoz. Gondolom van egy integrálási ideje, amíg beáll. De attól még marad a tábla. Csak a korrekció változik.
G711
Ebben igazad van, hogy a szenzorok csak korrekciós tényezők (biztos próbáltad, hogy sok lehúzásával is működik az autó, mivel ilyenkor átáll egy elméleti értékre)de az elektronika ezeknek a paramétereknek a hosszútávú figyeléséből úgymond alkalmazkodik a vezetőhöz. Tehát képes felismerni és megtanulni azt, hogy a gazdinak milyen a vezetési stílusa, ez nem csak egy szimpla szabályozási kör. Ezt nem én találtam ki, a japánok említették egy oktatáson...
K.L
"Gondolom van egy integrálási ideje"
Ha ez az idő elég nagy, akkor relati'v megtanulja. Szabályzási köröknél ez hol pici, hol nagy. A Swiftnél gondolom nagy. Ha meg lehúzod a csatlakozűt, akkor beáll egy olyan értékre, ami nem kárositja a motort(gondolom a környezetet is nézik), és elmegy vele. Szépen látszik a szabályzási rajzoon, hol vannak a visszacsatolások. Van ami rövid idő alatt reagál, és van, ami hosszabban. Ennyi. Ha ez tanulás, akkor legyen tanulás.
Teko
Mi van a 3/4 E85, 1/4-ed 95 tankolással?
Ezt még max kipróbálom, de ha így sem megy úgy, akkor vissza az egész. Amúgy mivel tankolgattam rá, sztem már volt ilyen keverék is benne...
Elögyujtás 15 fokon, motoros üa.nyomásszabályzó kész. kb 2,6-2,7 baron ( muffnak 2,3ra vettem le ) , tisztán E85-el. Muff ma volt vele , 80% városon kivül. 390km-re 21L E85 ment rá ( énis alig hittem el ) ... igaz nálam többet eszik, főleg városba 7 körül. vegyesbe 6,5 , hosszu utakon 6-6,2. Már 3 hete kb tiszta E85.. jha, és 155/80-as gumik vannak fent, azaz kb 5%al kevesebbet is mér km-t ami fogyiba ugye többletet jelent :) Nekünk bejött az etanol...
"motoros üa.nyomásszabályzó kész."
?
Hőmérséklethez betetted a 2 kohmot? Mert ha nem, akkor eddig nálad az előgyújtás nagyobb csak 4-5 fokkal.
nincs bent ellenállás, egy poti van bent, de sose használom. nem kell...amugy a beszivott levegő szenzornál van. az üzemanyag nyomását egy léptetőmotorral az utastérből tudom állítgatni.
még annyi hogy az ecu-ba a microkontroller kvarca van kicerélve, igy olyan 8500ig pörög kb. amit ki is használok soxor.. :)
8, vagy 16 szelepesed van?
Én is cseréltem kvarcot, de kb 7000-ig megy el. Nagyobb kvarcra már check engine volt...
Ma beletettem az alátétet vissza, előgyújtás a bemarás végén. kb 12 fok?
1/4-ed, 3/4-ed. Próbálgattam, és most jó. Mondjuk, hogy 95%-a a benzines teljesítménynek. Én előtte 98-al jártam végig. még annyi, hogy az alapjáratot kell visszatennem, mert jelenleg 2000-en áll más okokból. Városban este szinte tempomat :))
Mondjuk 1* már volt ez az alátét, csak az előgyójtést nem toltam fel ennyire. Akkor a 6-6.5 helyett evett 8.5-9-et.
én egy kicsit használt 1,8 benzines fókuszt kerestem, lehetőleg ghiat, (azér mer csak, nekem ez most bejön, az előzőt parkolva törték totálkárra) de mer ilyen nem létezik a piacon, a héten veszem át a flexi tesztautót:
2007.11 hó
8200 km
trend+ - dupla digitklíma, alufelni, meg mégvalami, de most nem jut eszembe
listaár 4,8 helyett 3,55 milla
montam, akkor veszem meg, ha nettó beszerzési áron adnak még 1-2 dolgot (csomagtér tálca, tetőcsomagtartó, ilyesmik kb 100e-ért), adtak:)
engem, bár szelektíve gyüjtjük a hulladékot, ez a bioetanol annyira nem érdekel, mivel mindenki csak mongya a magáét, én meg nem értek hozzá, szvsz egyáltalán nem kéne az embernek autóval járni, az egész zsákutca, legjobb lenne, ha fel se találták volna
csak azér mondom, ha valaki esetleg elkötelezett, de nem akar sufnituningolni
még 1,5 év a gari, de aztgondolom az árkülönbözetböl még utána is futja szervízre, ha esetleg nem lenne minden rendben
a kétezer forintos beruházás hamar meg fog térülni.. gratula!
egy mondatot helyesbítenék: "az etanol rosszabb minőségű üzemanyag, mint a benzin". Ez inkább fordítva igaz (oktánszám és károsanyag-kibocsátás alapján). Emellett etanolból nagyobb teljesítmény hozható ki, mint benzinből.
ja, meg azér az megnyugtató, ha van otthon pár liter pálinka, ha váratlanul beállítanak a haverok, a hűtő meg üres
Hehe! Sok benzint majmoló ..... :D vettetek volna dízelótót, tankolnátok bele fáradtolajat, sütőolajat, trafó, orsóolajat, meg bármit ami folyik, ég, és tűri a kompressziót :D Szánalomdomb!
40% hatásfoka meg max egy dízelmotornak van, a benzines minusz egy tizes.
Energiatartalom: Lehet majmolni hogy 17MJ/l meg 35MJ/L, ha egyszer az etanol szebben ég el, több energia hasznosul. Ergó az etanol mégiscsak jobb nafta, ha gyengének érzed a verdádat, vegyél bele nagyobb motort.
Vki mondta, hogy suzukinál váltson el 2500nál... Öcsém, ez egy benzines, gratulálok! Elváltasz jó hamar, aztán persze, a motor fordulatszáma visszaesik ezerötre, te meg csak a gázt nyomod, és ömlik a benya...tudjatok már AUTÓT vezetni!
Amúgy sem egy nyomatékos motor a swifté, félgáz/háromnegyedgázzal eléritek a kívánt sebességet, majd ott járasd 2000környékén, vagy alatta, ha már nem akarsz gyorsítani.
Na én arra vagyok kíváncsi hány %-ig eszi meg a dízel az etanolt, hátha elmegyek vele 40%-ig, de valszeg az "energiahiány" ott már kezd fellépni, esetleg csörögni-kopogni fog már...
bela
Persze. Mindjárt 2* tisztábban ég el. A dízeled lehet nem fog kormozni tőle.
2500-nél ha elváltaz, sztem nincs semmi. Vhogy zöldhullámnál pont a zöldre érek oda, ha nem öntöm be a benzint 1500-nél, hanem ahogy "gyorsul". Mind1. Nem érted. Lehet így is vezetni. Ha meg te állsz mögöttem, és szidsz, hogy miért nem megyek, akkor jusson eszedbe a még nem zöldre váltó lámpánál, hogy azért kell fékezned, mert....
Szal autózható. Van, amikor kihuzatom egyet, mert a dízeles néz át, és már várja, hogy majd ő, a 2hetes 150LE-s autójával. Jahhh. Meg 30-nál vált csókolom...
És melyik suzukira gondoltál egyébként?
HA gondolod, mehetsz egy kört az enyémmel. Városban 3e fölé nincs értelme forgatni E85-el.
"fáradtolajat, sütőolajat, trafó, orsóolajat, meg bármit ami folyik"
Neked se mai Tdci-d, vagy hasonlód van, ha ezt teszed.
Nyomatékgörbét meg tudnék mutatni neked. Ok, nekem nem gyári...
"gyorsítani" ez meg relatív. Kinek mi a gyorsítás, és mikor. Én városról beszélek, nem előzés országúton, stb.
Tóth Ágas
"Ez inkább fordítva igaz (oktánszám és károsanyag-kibocsátás alapján)."
Azalapján. De kalóriatartalom...
Többet eszik belőle. Vhogy nyáron melegebben nem annyival.
Egy idézet:
"A bolygónkra érkező energiának a növények által fotoszintetizált része, az egész bolygóra nézve is kevesebb mint jelenleg a teljes kőolaj kitermelésünk 1/4- 1/3 része. De az Alternativ energia topic egy pár évvel ezelőtti megállapítása szerint a bolygónk 1 év fotoszintézise egyenértékű az USA jelenlegi fosszilis energia felhasználásával. És akkor hol van a többi?"
"
forrás: index fórum
g711: Gyorsítás szempontjából én is városra értem. Amúgy félig elbeszélünk egymás mellett. A lendületes autózás az más, mint az "egyszer felgyorsulok, és tartom a 60at". Amúgy próbáld ki egyszer bringával, milyen ha szépen lassan gyorsul fel, és jó hamar pakolgatod lefele a váltót. Jobban fáradsz.
"Van, amikor kihuzatom egyet, mert a dízeles néz át, és már várja, hogy majd ő, a 2hetes 150LE-s autójával. Jahhh. Meg 30-nál vált csókolom..."
Szal attól mert ma már egy dízelmotor felérhet egy benzines lóerejével, attól még mindíg "teherautó"motorról beszélünk. És nem az a menő ha benyással legyorsulsz egy dízelt, hanem fordítva.
Ja, 30nál vált, most ez egy olyan dolog, hogy dízel vs benyás, hogy kb 80ig egy kis 1.4es lehagyja mondjuk az 1.9tdi a4est, de utána már fordítva.
Amúgy meg ha kellően van nyomaték a dízelben (nem lóerő!) és elstartol kettesben, lehet jobban jár.
Nyomatékgörbe: az alap 1.0swift nehogymá ne búgjon be 1500nél ha löknek rá egy félgázt.
"az a menő ha benyással legyorsulsz egy dízelt, hanem fordítva."
Én arra céloztam az egésszel, hogy sok ember nem tudja, hogy a dízellel hogy kellene közlekedni. Nekünk is van dízel. Pályán klasszisokkal jobb. De városban nem szeretem. Kereszteződésnél, amikor sárgavillogó van...
Az meg a másik, hogy egy dízel yaris hazafelé megelőz. Ok, erősebb, és sietett is. Ezzel nem is volt semmi gond. De előzni nem tudott. Elpörgette mint az állat, a felváltás helyett. Nooormális? És csodálkozott, ha toltam végig, hogy csak be kellene már érni az előzött elé.
Na mind1.
És igen. Jobban jársz, ha nagyobb fokozatban indulsz, mert akkor szépen épül fel a turbónyomásod gyorsítás közben.
Amúgy a kisturbó-nagyturbóval, meg pár új dologgal már megszüntetik a turbólyuk problémát, és akkor nem nagyon vered meg egy benzinessel sem.
Kérdeztem is, hogy melyik suzukira gondol.
2000-től már ott a max nyomaték legalább 90%-a. Alatta majd a legközelebbi mérésnél, mert most nem az volt a cél, hanem a vége.
És nem erős gyorsításra gondoltam, mert ha adalépsz, a lambda eltolódik, és akkor a fogyinak anniy. Gyárit meg 2000-max 3000-3500-ig. Ha jó fogyit akarsz, akkor meg ~1800 - max ~2700 között.
Jajjj.. Sok benzinbuzi meséje csak. Nem hiszem hogy a élelmiszar rovására megy a bioüzemanyagok előállítása. de fentebb leírtam a gazdasági rész nem érdekel. Úgyis a fele hazugság csak. Persze, adókiesés. Az tuti lesz, de fizessétek csak az útadót, oda fordítják szerintetek? Milyen utakon járunk? Egy nyugati mérten tudja mi az a kátyú? Mért fogy több alu audi lengőkar magyarországon mint németországba? Gazdag ország vagyunk, biztos több ajudi szemetünk van :) Szóval nem sajnálom a adókiesésüket. Sokkal szarabb utak már nem lehetségesek :) Suzuki meg úgyis bírja :) Ajudisok meg csak költsenek, a szart meg leadják a méhtelepen :) Mint a cigányok :) Haver is vitte A8-as kicsit hupplis motorháztetejét :) Kicsit vicces volt. Mind1. Szerintem ez egy technikai blog, de ha nem akkor cáfoljatok meg.
"Nyomatékgörbe: az alap 1.0swift nehogymá ne búgjon be 1500nél ha löknek rá egy félgázt. " .. 1.0ás a hosszu löket miatt nyomatékosabb az 1.3nál, igazábol full más a motor karakterisztikája, a rövidebb difi miatt megy is ugy.. de akkor jöhet a 1.0váltó a 1.3ra, azt csókolom :) 1.3as 155nél dadog le 3.ba, 1.0 váltóval 135fele fogye el a 3. azért ezt gyorsulásba is megérezni erősen... és érdekes, fogyasztásba nem több, nem erölködik a motor, suzuki szereti a pörgetést :)
Teko:?
1.0 nem uúgy 74mm-es, csak 3 henger?
H kiszámolod, akkor a löket az talán 1mm-vel negyobb. Talán.
A váltó az, ami mást hoz benne. Meg pörgősebbre csinálták.
Az 1.6 meg 75mm, és nagyobb löket?
jha, az 1.3as 75,5 , az 1000es 77mm, az tényleg nem sok, de vmiért a szíja jóval hosszabb, lehet a dugattyú is hosszabb, annyira nem tudom, de nyomatékosabb is, vagyis lentebb adja le, és jobban is pörög, nekem volt. szerettem. elején az 1.3 nem ment ugy mint az 1.0 amikor lecseréltem. azt bejáratódott :))) kikormolódott :) de az 1.6os.. ott 90mm a löket, nemhiába 35%al többa nyomatéka mint az 1.3é, pedig csak 22%al nagyobb a térfogata. blablabla.. sajna melo, majd irok :)
Mi a kompressziót növeltük, így nem is olyan gyenge.
7.6Liter???
Mi van?
Én felesbe tankolok egy pont ilyen swiftbe benzint és etanolt és semmivel nem fogyaszt többet mint a normál benzinnel, sőt még jobban is megy. Új gyertyák, levegőszűrő van benne. Max. 6.5Liter de sikerült már 4.5 is hosszabb úton.
Ez kissé belemagyarázásnak tűnik nekem.
A gazdaságosság nem véletlenül a teljesítmény csökkentéséből jött, és nem az etanolból?
Másfelől pedig ha egy sima "átalakítatlan" autóba tankol valaki e85-öt, akkor is nagyjából ilyesmi lesz az eredmény, némi fogyasztásnövekedés mellett, kis teljesítménycsökkentés...
Nekem ott kezd el sántítani a dolog, hogy eltöfködted a légszűrőt, és ízt rod, hogy akkor lesz valami hatékony ha kevesebb levegőt kap.
Egyébként ha valaki városba akar furikázni, és nem cél hogy a kocsi vakítsa a parasztot, akkor jó vétel lehet egy régi mini városi dízel. Pl.: citro AX 1.4D, pözsó 106 1.5D... satöbbi
A bioetanol vs. benzin vitához!
Tök mindegy, hogy melyik a gazdaságosabb!
Van autóm, de ha tehetem, márpedig úgy alakítottam, hogy tehessem, bringával járok!
Ezt übereljétek!
Értem, ezek szerint a bringázásnak annyi köze van a bioetanol vs. benzin vitához, hogy magadba töltöd az alkoholt? :)
Én műszerész vagyok ha nem haragszol a mobiltelefonokat nem lehet javítani, esetleg szoftvert frissíteni törött házat vagy kijelzőt cserélni melyhez nem kell nagy szakértelem ezt tükrözi is amit szegény "ezredessel"1.0-ás swiftel műveltél.200 japán mérnök dolgozott a keverékképzési rendszeren mely eggy szabályzott kőr erre te rongyokkal tömöd a beáramló levegőt mind ezt a folytószelep elött!buherálod csappal az üza nyomást mely amugy is szabályzott!Nem is tudom miért raktak a vezérlőbe mikrocontrollert egy csomó a/d konvertert?Miért számoltak négyszögjelekkel?miért figyelik a fedélzeti feszültséget?a földhurkokat?szerintem a kis ezredes programja olyanon töri a fejét amit bele se irt az ember.Nem bántani akarlak nagyon szép hogy ilyennel probálkozol de inkább meséld el a haverodnak mert így csak kinevetteted magad.Jótanács:tudd meg hogy milyen gyors az etanol égése,számold ki hozzá az előgyujtást a benzinhez képest majd a megfelelő irányba forgass a gyujtáselosztón,miélött az esetleges kopogásos égés(FHP-n 10Khz-s lökéshullámok)haza nem vágják a motorod mechanikáját.
@Körte: Nekem is 1000-esem van, és nekem 20% város 80% országúton 4,7-4,8 között megy benzinnel, gondolom 5,5-5,8 között lehet valahol a városim:)
De lehetne szerintem még faragni belőle;)
Szeritem tök jó dolog ez az etanolos swift!
Nekem is tetszik, én is kisérleteztem etanollal, csak az a baj vele, hogy a fogyasztást elég drasztikusan megemeli.
Ha kiszámolom a különbséget az etanol és a 95-ös üzemanyag között, akkor szinte teljesen egy árban vagyok, és így szerintem nem igazán érdemes használni.
A 20% még kevés is. Legyen inkább 25%. Cserébe viszont kapsz más értékeket.
Én felesben tankolom, hosszútávon használva 6-6,2 helyett 6,5-6,8 literes fogyasztással, az autó 1.4-es hengerenkénti injektoros Astra, változtatás nem történt rajta. Ezek szerint kb. 10% fogyasztásnövekedéssel lehet számolni...
sziasztok.örülök hogy már ilyen sokan tudnak erröl a dologról./olcso tankolás/Én 2009 nyár óta tankolok e85 suzuki swift gls1000 be felesbe vagy 3/4- be.ugyan úgy megy mint tiszta benzinnel.minden oké,pedig nincs is felszerelve a müszer.apukámtól hallottam erröl a lehetöségről illetve sokat olvastam az interneten ehhez kapcsolodva lévő irásokat.én nem is tudnék ilyen különleges dolgokat kitalálni ill.szerelgetni mint ti férfiak-én nö vagyok.ez a ti dolgotok.ügyessek vagytok .üdv mindenkinek vigyázzatok magatokra az utakon.
Helló nem vagyok valami műszaki zseni meg egyebek de érdekel ez az e85 mert jóval olcsóbb nekem egy 95-ős 1.5 nexiám van hengerenkénti injektoros 8 szelepes na már most ha e85 öt tankolok szerintetek azzal nem lehet meg oldani hogy csak gyújtáson állítok? vagy mi lenne ésszerű amit ami kis pénzből és nem ilyen motor turnyákolásból meg lehetne oldani
Sziasztok !
Segítsetek nekem van egy 1994-es 1,3-as Swiftem Elektronika beépítve (Bioetun friss firmware-rel . A problémám az hogy ha hidegen indítózok akkor a fordulat kb.1100-as majd vissza esik a fordulat 700-800 körüli értékre és elkezd dadogni fulladozni a motor(ha nyomok egy kis gázt akkor nem dadog nem fuldoklik a motor).
Ez egészen addig tart amíg a hőmérő mutatója C-t el nem éri . Onnantól kezdve nincsen gond beáll a alapjárat. Azért furcsa mert 2hete jelentkezett ez a hiba addig nem volt semmi probléma.
Benzin szűrőt cseréltem mert gondoltam az lehet a hiba mert most E85-őt van a tankban.
Mi lehet a probléma? Köszi a segítséget előre is.
na gyerekek ez az igazi ganyolas... a visszatero agba lehetett volna allithato nyomasszabalyzot epiteni(kb. 10eFt). vagy a gyari nyomasszabalyzot egy anya rahegesztesevel es egy csavar beletekeresevel allithatora alakitani.
ezekben az esetekben nem lett volna szukseg fojtasra...
Legmennyiseget csokkenteni... ilyen antituningot is regen lattam :-P
Derzsi Zoli: Hol vettél benzincsapot, ami a 6mm-es belső átmérőjű benzincsőbe belepasszol, mert egyenlőre minden autósbolt furcsán néz rám!
No_holy_shit: Hol tudnék állítható nyomásszabályzót venni, amit szintén a 6mm-es belső átmérőjű gumicsőhőz passzol?
Megjegyzés küldése