BANNER

_

Etanolos rali Fiesta


Annak idején teszteltem az E85 Motorsport etanolos bejáró autóját és a verseny Ladát is. Azóta eltelt egy kis idő, a Ladából Ford Fiesta lett. Az alkohol viszont maradt, sőt míg a verseny Ladában csak 30% volt a Fiesta tiszta E85-tel jár.



Kaszab Pisti folyamatosan tájékoztatott az építésről és meghívást kaptunk az autó tesztelésére. Remélhetőleg hamarosan ellátogatunk Nyíregyházára de addig ne maradjunk információ nélkül, érdemes elolvasni a duen.hu oldalon az E85-ös rali Fiesta riportot.

100 km etanollal = 1569 Ft


Az előgyújtás vezérlő kapcsán szóba került Laci etanolos Almerája. Most megérkeztek a legfrissebb fogyasztási adatok.

Miután áprilisban felkerültek a nyárigumik az Almerára, egy-két nagyobb útra is sor került. Ennek során hazavontattam egy vitorlás kishajót, mintegy 300 km távolságból, Graz mellől. A keményre fújt Michelin Energy gumik és a gyújtásmezőkapcsoló együttesen rendkívül jól szerepelt. 745 km után tankoltam, de még nem volt nullán az üzemanyagszintjelző. Mivel az M7 új szakaszára jutott az utolsó 50 km, ahol egy fia benzinkút sincs, nem kockáztattam meg a hajóval történő leállást -lementem a parti útra és kerestem egy kutat.

Jól jött az etanol nagyobb nyomatéka: 7.3 liter/100km


Az Almera tankja 60 literes, volt még benne 5-6 liter, amikor megtankoltam. Ezelőtt 745km-rel tankoltam utoljára, így a távot 7.3 literes fogyasztással tettem meg. Ebből 300 km-t utánfutóval, vitorlást vontatva. A sebesség többnyire 80 és 120 között mozgott. Azt hiszem nem túl merész a következtetés: utánfutó nélkül, nem túl sok csomaggal 7 liter alá szorítható az E85 fogyasztás. Hogy mennyivel, arra remélem a következő hetekben választ kapok. A legutóbbi etanoltankolás óta az első negyedtank elhasználása után 235 km-en áll a km számláló -biztató.

Gazdaságosság: 100 km üzemanyagköltsége ezúttal 1569 Ft volt.

Puskás László

Panasz az E85 kutakra


A napokban érdekes információk jutottak el hozzám. Több szálon is is kritikák érték a hazai E85 ellátottságot.

Elsősorban az E85 víztartalmával vannak gondok. Sajnos az etanol másként reagál a vízre mint a benzin, nem lehet büntetlenül higítani. Még ha nem feltételezem azt hogy bárki is így nyerészkedne, annyi biztos hogy szegény alkoholra kicsi jobban oda kell figyelni mert még a levegő magas páratartalma sem használ neki. Nem tudom, hogy a gyártási technológia vagy a szállítás során esetleg, a kúton kúton kerül bele a megengedettnél több víz de sajnos a tapasztalatok azt mutatják valahogy belekerül.

Az alkohol vízzel minden arányban elegyíthető. A kialakult hidrogén kötések miatt nem lehet mechanikus úton például ülepítéssel szétválasztani, ahogy a benzin esetében (például hiába áll éveken keresztül a pálinka nem válik ki belőle az alkohol). A vizes alkoholnak más tulajdonságai vannak,  nem csak az oxidáció miatt problémás hanem a tiszta E85-tel beállított tökéletesen működő motor vizezett anyaggal meglepetéseket okozhat. Egy szervizben napokig nem jöttek rá egy hiba okára mire kiderült a vizezett etanol miatt vannak a gondok.

De ez csak az egyik oldal, a másik probléma a nem megbízható E85 utánpótlás. Sajnos még kevés kút van hazánkban ezért sokan viszonylag messziről látogatják az E85-ös kutakat. Nem csoda ha rossz néven veszik a készlethiányt.  Zsolti Szlovákiából jár át E85-öt tankolni de már negyedik alkalommal futott lyukra a győri kúton. Az utolsó készlethiány április vége óta tart, és ki tudja meddig nem lesz etanol Győrben.

Az tény hogy új dologról van szó, biztos nehezebb felmérni az igényeket, betartani a megfelelő technológiát, de  - a dolgok hátterének ismerete nélkül kijelenthetem - nem túl nagy elvárás, hogy ha valaki elvállalja az biztosítsa a készletet és a megfelelő minőséget. Szerencsére nekem eddig nem voltak ilyen jellegű tapasztalataim, de megpróbálok utána járni milyen feltételei vannak a forgalmazásnak, milyen minőség-ellenőrzés van.

A fém tankot megeheti


Régebben írtam róla hogy az alkohol víz tartalma okozhat problémát oly módon, hogy megtámadja az alu és acél alkatrészeket.  A nálunk kapható E85 a specifikáció szerint vízmentes etanol és szabványos szuperbenzin keverékéből áll, vagyis nem tartalmaz vizet. Ez persze csak elmélet, hallottunk már olyat hogy a sima benzinben is sok volt a víz. Az alkohol pedig szereti megkötni a vizet akár a levegőböl is ezért előfordulhat hogy kellemetlen meglepetéseket okoz. Számítsunk rá, ha megtehetjük tisztítsuk a rendszert, nézzünk bele a tankba. A Saab 900-as esetében ez viszonylag egyszerű művelet, a csomagtartóból néhány csavar lazítása után beleláthatunk a műanyag tartályba.

Hogy a víz milyen károkat okozhat jó példázza az az  olvasói (86C) hozzászólás amit a  Hogy használjuk alkohollal a Swiftet posztra érkezet.
Tanulságos ezért kiemeltem.


A fémtankos autókba én nem ajánlanám az etanolt, nehogy úgy járjatok mint az én a Polommal. Miután az alkohol szépen keveredik vízzel egy idő után szépen szétrohad a lemeztank. Amúgy átalakítás nélkül simán jártam vele én is. Központis 91-es Polo elment a végén már denszesszel is.

A kép csak illusztráció, de ilyen autóról beszélünk


Nincs túl nagy sztori, elkezdtem alkohollal+benzinnel /esetleges arány/ járni, miután wc-re nem kocsival járok ezért az átlaghoz képest sokat állt az autó és benne a szesz. Egy alkalommal leállt menet közben, addig fel sem merült, hogy az üzemanyagellátással valami gond lenne. kocsiban két elektromos pumpa van. A nagy nyomású /1Bar/ megszorult a sok rozsdától. Előtte a tank tiszta volt, azt nem mondom hogy korrózió mentes mert nem lehet belátni mindenhová.

Ezt követően minden mindegy alapon jártam mindenféle előszűrőkkel és denaturált szesszel ami ha lehet még rosszabb a benzinkúti cuccnál mert szerintem sok víz marad benne a gyártás során és ez volt az utolsó szög a tank életében. szóval az én konklúzióm az az, hogy fémtankosok csak csínján, műanyagosok pedig ízlés szerint használhatják az alkoholt. Én garázsból indultam a kocsival és sohasem volt hidegindítási problémám.

Amit még elfelejtettem, hogy a 4T fűnyírót is itattam szesszel a végeredmény ott is hasonló lett a fém tanknak köszönhetően. A hidegindítással ellenben ott már akadtak gondok. Fele-fele arányban már elég szépen indult. Briggs & Stratton sima 3,5 lovas motor. Mondjuk erő az érezhetően több lett benne akárcsak a kocsiban.

86C

Ezres Swift, prokee és az alkohol


Levél jött prokee-tól aki egy rendes autóbuzi, a bennfentesek blogjáról vagy akár az Orr prodzsekt révén is ismerhetik. De most nem is ez a lényeg, hanem az hogy ő is elkezdte az etanolos kísérletezést, első körben Suzuki Swifttel, Tekó üzemanyag nyomás növelő módszerével. Hogy milyen sikerrel? Érdemes elolvasni tapasztalatait.

"Az autó:

Egy 2000 évjáratú, 993 köbcentis Suzuki Swift. Három hengeres, központi injektoros. Hajszál híján 60.000 km-t futott. A próba előtt semmilyen módosítás nem történt rajta, full gyári specifikáció. Ennek fényében a "gyorsul", "húz", "erős/erőtlen" és hasonló kifejezéseket ne tessék felnőtt autóhoz mérve értelmezni :)

Az első tapasztalatok egyszerre voltak meglepően jók és csalódást
keltőek. Annak örültem, hogy az autó indult, ment, gond nélkül
hazamentem Érdről Százhalombattára. Arra számítottam ugyanis, hogy a
színtiszta E85 akár komoly problémákat is okozhat, és kötélen kell
hazajutnom. Ezért is nem tankoltam egyből teli."


Folytatás a http://prokee.blog.hu/rovat/etanol oldalon