BANNER

_

Az E85 jövedéki adója emelkedik, a MOL adókedvezményt kap


2011.10.14-én az országgyűlés elé bocsátotta dr Matolcsi György a T/4662 számú törvényjavaslatot Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról. A beadvány átfogó, rengeteg közlekedési területet érint, a járműátírástól a regisztrációs adóig és többek között a minket érintő jövedéki törvény egyes részeit.  A törvényjavaslathoz több mint egy hónap alatt közel 200 kiegészítés módosítás érkezett, mint már beszámoltam róla Koszorús László, fideszes képviselő 4662/87 számú módosító beadványa is melyben az eddigi 40 helyett 70 Ft-ra emelné az E85 jövedéki adóját literenként. 
Hosszú vita után - ahogy várható volt - végül megszavazták a változásokat  és 2011.11.23.-án a köztársasági elnöknek aláírásra megküldték a törvényt.
Alá fogja írni, nem volt ez eddig másként, így gyakorlatilag azt jelenti hogy a hatályba léptető rendelkezések alapján 2012 január 1-étől 30 forinttal emelkedik az E85 bekevert biotartalom jövedéki adója. Ez körülbelül áfásan 32 forint emelést jelent az E85 esetében.



A kész törvény tanulmányozásakor viszont érdekes dologra bukkantam. A 69§ a következő alpont bevezetését irányozza elő: "ad) ETBR előállítás céljára"
Mint tudjuk az ETBE (etil-tercier-butil-éter)  nem más mint a benzin egyik adalékanyaga. Hazánkban a MOL házon belül Százhalombattán, bioetanolból állítja elő az ETBR-t ezért fontos, hogy rendelkezzenek róla.


2003. évi CXXVII. törvény a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól idevágó pontja a következőt monda:
 13. § (1) Az adóraktár engedélyese - ha törvény másként nem rendelkezik - a felfüggesztett adómegállapítási és adófizetési kötelezettsége alól véglegesen mentesül, ha a kitárolt jövedéki terméket
… és itt jön a felsorolás amihez most hozzábiggyesztették hogy: ETBR előállítás céljára.

Hogy is van ez? Az E85 jövedéki adóját emeljük, de ugyan abban a rendeletben a MOL számára adókedvezményt adunk?

AZ ETBE részaránya az üzemanyagokban elenyésző pár százalék, de az értékesített mennyiség tekintetében ez már nem oly kevés. Például a MOL prémium üzemanyagai esetén az ETBE-vel biztosítják a kötelező biotartalmat ami sokszor 10% fölött is lehet. Ez csak azért érdekes mert az új törvény szerint nem kevés adókiesésről beszélünk.
Én még azt is megkockáztatom, hogy ez az érték több mint ami a csökkenő E85 forgalom jövedéki adójából  befolyik.
De egyébként úgyis mindegy, szerintem a törvényhozók egyike sem tudja miről szavazott. 
Vagy valamit rosszul értelmeztem?